Cikkek

Colour

Pigment, a varázspor

28

Amikor elkezdtem a sminkes sulit, azt gondoltam, de jó lesz, úgy jövök majd ki onnan, hogy mindent tudok a sminkről, meg hogy mit, hogy kellene csinálni. És a francokat. Annyi minden van, annyiféle ember, bőr, szem, alapanyag, ízlés… hogy ez lehetetlen. És akkor még nem volt szó arról, hogy az idő múlásával fokozatosan új termékeket fejlesztenek, vagy új felhasználási módokat ismerek meg.

A sminkben pigmentnek hívjuk azt az alapanyagot, ami a festék színét adja. Minél magasabb egy festék pigmenttartalma, annál élénkebb, erősebb a színe. Biztos találkoztál már azzal a jelenséggel, hogy a szemfesték színe sokkal halványabb volt a bőrödön, mint a dobozában. Ezt azt jelenti, hogy a festékben kevesebb a pigment. Ettől még a festék lehet jó minőségű, csak nem feltétlenül a szín intenzitását helyezi előtérbe. Igaz, vannak cégek, akik a gazdaságosság érdekében a festékükbe kevesebb pigmentet használnak, és tesznek bele olyan semleges alapanyagokat, amiktől a festék mennyisége ugyan több lesz, de a színezőképessége nem nő.

A MAC pigmentek kapcsán kezdtem el belefolyni abba, hogy hogy is van ez. Most a por állagú szemfestékekről lesz szó, amiket szájfényként, körömlakként, highlighterként, pirosítóként… is használhatsz. Bárki nyugodtan kiegészítheti a tapasztalataival. Hosszú lesz, de hasznos.

[pro-player width='480' height='385' type='video']http://www.youtube.com/watch?v=Qcc91B7s5UE[/pro-player]

Nem csak a MAC pigmenteket értem pigment alatt, hanem minden magas pigment tartalmú, por állagú szemfestéket, vagyis például a  Barry M színpompás varázsporait, a szebbnél szebb Kryolan, Fardell, Ben Nye fantasztikus porait is, vagy a Bourjois pigmentjeit. Fontos információ, hogy nem mindegyik árnyalat használható teljeskörűen, vagyis nem minden pigment tesz pl. jót a szem vékony bőrének. Ezt általában feltüntetik a csomagoláson. Vásárláskor érdemes rákérdezni.
A Barry M varázsporok 1250 forintba, a sminkesboltos pigmentek 3 vagy 5g-osak, és 1500 forintba kerülnek, a 7 gr. 3500-ba. A MAC-esek 7,5 grammosak, és úgy 4700 forint köról vannak, ha jól emlékszem. Nagyon kevés kell belőlük. Esetleg, ha van egy barátnőd, és hasonló színt szeretne, akkor összeállhattok, és aztán elosztjátok a zsákmányt. Ha a neten szeretnél MAC pigmentet venni, vigyázz, mert hamisítják.
Minél finomabb szemcséjű a pigment, annál könnyebben satírozható, de annál könnyebben hullik szerteszét, emiatt annál nehezebb vele tisztán dolgozni.
A színeket össze is keverheted, ezáltal egyedi mixeket hozhatsz létre.

A pigmentekkel sokféleképpen dolgozhatsz, például így:

A. A pigmentek csak úgy magukban nem tapadnak annyira jól a sima bőrre, ezért érdemes segíteni nekik. A szemhéjra például legalább korrektort kenni. A jó szemfestékalap még a kevésbé jó minőségű kozmetikum tartósságán és megjelenésén is sokat javít. Külföldön az Urban Decay Primer Potion és a Too Faced Shadow Insurance a legelterjedtebb. Bevallom őszintén, én korrektort használok, vagy MAC paintet, és nem próbáltam még az Art Deco alapját, vagy a sminkesboltos alapokat, így ezekről nem tudok nyilatkozni.

B. Ha por állagú szemfestéket szeretnének használni, akkor sokan előbb a szemfestést készítik el, majd a kihullott szemcséket egyszerűen letörlik, és csak utána alapoznak. Vagy sok púdert tesznek a szem alá, hogy a szemcsék ebbe hulljanak, és aztán egy laza mozdulattal, és puha ecsettel lesöprik a szem alól a felesleget. Én leginkább általában előbb kifestem a szemem és aztán alapozok.

C. Ha jó ecsetet használsz (én a tömött, keményebbeket szeretem hozzájuk), és egy nagyon kevés port kiöntesz a festék kupakjába, vagy a kézfejedre, belenyomod az ecsetet, majd pedig alaposan leütögeted róla a felesleget, a szemeden meg nem mázgálsz, hanem finoman hozzányomogatod az ecsetet a bőrhöz, akkor a szemcsék kevésbé hullanak összevissza. Természetesen aztán satírozhatsz utána.

D. Vagy használhatsz stencilt, shadow shields-t, vagy celluxot, amit többször lehúzol a kézfejeden, hogy ne legyen erős a ragasztója, és utána ragasztod a szemed alá. Ragaszthatsz rá pzs-t is. De volt már, aki post-it-et javasolt.

És akkor a sokféle lehetőség közül:

1. Szárazon, szemfestékként, és a szemöldökre, ahogy azt az előbb a B pontban írtam. A pigmenteket össze is lehet préselni, ha valaki így jobban szereti használni őket. Így kevésbé hullanak szerteszét.

2. Foiling: nem tudom, van-e magyar neve ennek a technikának. Itt a pigmenteket nedvesen használjuk, és ettől a színük sokkal élénkebb lesz, az eredmény tartósabb. A nedvesítésre persze több termék is létezik:

A: Víz: egyre kevesebben használják, mert egyéb termékekkel jobb hatás érhető el. Fontos, hogy az ecset csak enyhén nedves legyen, ne vizes. A felesleget felitathatjuk például egy zsepivel. A hidratáló spray-vel egy fokkal könnyebb dolgozni, mert sokkal finomabban nedvesít.

B: Szemcsepp: egyre elterjedtebb. Egyszerű szemcsepp, mint pl. a Visine vagy a sminkesek által kedvelt Iridina due (ezzel fehérítjük a szemfehérjét). Az állaga kicsit sűrűbb, mint a víznek, és nem irritálja a szemet.

C: Mixing Medium: egy olyan anyag, amit ha összekeverünk a por festékekkel, akkor egy zselés, extraélénk, tartós alapot kapunk. Ilyet pedig gyárthatunk otthon is, mert könnyű és egyszerű. Hozzávalók: 1 rész glicerin (gyógyszertárban kapható) és 3 rész desztillált víz. Miután ebben nincs tartósítószer (2-3 hét az eltarthatósága), és alkalmanként egy, vagy két csepp kell belőle, érdemes egyszerre csak nagyon keveset önteni belőle egy kis tartályba, összerázni, és kész is. Több kozmetikai cég is forgalmaz saját mixing médiumot, különböző nevek alatt.

A pigmenteket kikeverheted palettán, a kézfejeden, a pigment kupakjába cseppentve a mixing mediumot és egy kis port. Próbáld ki először a kezeden, mert megváltozik a festék színe és az állaga is! Az ecsetedet is belemárthatod a nedvesítő anyagba, (ha vizes lett, és nem csak nedves, akkor egy kicsit itass fel belőle) aztán a porba, és úgy is felviheted. Ha egy ferdére vágott végű ecsettel, vagy tusecsettel teszel így, akkor a szemkihúzására vagy szemhéjtusként is használhatod. Nem csak a porba, de a préselt festékbe is nyúlhatsz nedves ecsettel, de ne középre! Válassz ki egy részt, és azt használd nedves ecsettel!

3. Pigmentet az alapozódba is keverhetsz (nem mindegy, mennyit). Főleg világos, szépen irizáló porokkal érdemes ezt tenni, és szebb fényű alapozót kapsz. Így akár highlightert is gyárthatsz magadnak.

4. A pigmentet egy kis hidratálóval keverve saját pirosítót is gyárthatsz. Minél több pigmentet keversz bele, annál sűrűbb és erőteljesebb lesz a színe. Minél kevesebbet, annál áttetszőbb lesz.

5. Készíthetsz saját szájfényt is, ha egy kis színtelen vagy épp színes szájfényhez kevered a pigmentet.

6. A pigmenttel egyedi körömlakkot is alkothatsz. Ilyenkor is egy külön felületen keverd a lakkba a port.

7. Pigmentet keverhetsz testápolóhoz is, de akár ráfújhatod a hajadra egy kis extra csillogásért. Ahogy a videóban is láthattad, színes pigmentet hajzseléhez, habhoz, vagy waxhoz is keverhetsz, így akár egész extém “melírt” is varázsolhatsz magadnak.

Rengeteg a lehetőség, és egyszerre csak kevés kell a pigmentből. Sokat nyerhetsz, ha ki tudod használni azt, amid van (vagy lesz).

colour

A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

  1. aniadored
    aniadored01-29-2010

    Mióta kerestem már egy ilyen cikket.. Fantasztikus, köszi szépen, sokat segített! :)

    • sminkkel
      sminkkel01-29-2010

      Örülök neki, hogy segíthettem.:)

  2. Straw
    Straw01-29-2010

    Waxhoz? Ezt ki kell próbálnom! :)

    • sminkkel
      sminkkel01-29-2010

      Én egyszer lila pigmentet tettem a waxba, és azt vittem fel. Nagyon bejött.:)

  3. Straw
    Straw01-29-2010

    Én valami nagyon erős pinkre, fuksziára gondoltam:)
    A mostani barna hajadra próbáltad ki? Mennyire látszott?

    • sminkkel
      sminkkel01-29-2010

      Igen, a sötét hajamon próbáltam ki. Mac Violet pigmentet kevertem a waxhoz. Nem volt olyan erős a színe, mint amikor tényleg lila színű a tincs, mert nem tudtam teljesen egyenletesen eloszlatni rajta a waxot, de azért jól látszott, hogy lila.

      Amivel amúgy erősen meg tudom színezni a hajam, az a Barry M vastag szemceruzája. Teljesen beszínezi a szemöldököt is. Király türkiz szemöldököt csináltam magamnak a múltkor.:D Viszont van egy hátránya, az hogy ha hozzáérsz, akkor nyomot hagy a kezeden.Szóval ez inkább fotózáshoz opciós megoldás.

      Majd érdemes lesz visszanézned az áruházba később is, mert ahogy a színeknél írtam, bővül a választékunk. És lesznek hajszínezőink is (kimoshatóak) pink színben pl. biztosan.

  4. Straw
    Straw01-29-2010

    Köszi!:)
    Eléggé bizalmatlan vagyok a hajszínezőkkel kapcsolatban, mert nagyon világos szőkére van festve a hajam, aminek sajnos velejárója a töredezettebb hajvég is és még a kimosható hajszínezők (amiket eddig próbáltam) is befogják tartósan (persze fakóbb árnyalatban):(
    Pedig szeretem/szeretném a színes tincseket, olyan szépen kiemelik a kis csigákat!
    http://sc4.stylefeeder.com/thumb/vz/84/vz84hzys/vz84hzys-200.jpg
    http://areileamh.files.wordpress.com/2009/05/imelda_may.jpg

    • sminkkel
      sminkkel01-29-2010

      Mondjuk nagyon világosszőke haj mellett nem csodálom, hogy félve próbálsz ki hajszínezőket.

  5. Straw
    Straw01-29-2010

    Még egy kérdésben kikérném a véleményed..:)
    Szerinted az előbb említett hajszínemhez a 88as Magyal, 74es Bíbor (jaj az első között nem igazán látom a különbséget így képen:( ), vagy a 85ös Neonpink illik jobban a Barry M pigmentek közül?

    • sminkkel
      sminkkel01-29-2010

      Egyelőre a magyalt láttam élőben, és szerintem nagyon szép lenne. Küldök neked egy kis mintát a rúzs mellé, és akkor ki tudod próbálni. Neonpink is érkezik majd 10-e körül, szerintem az is király lenne.:)
      Amúgy rúzs fölé is kipróbálhatod, ha van kedved.:)

  6. Straw
    Straw01-29-2010

    Rendben, köszi szépen!
    Küldök majd képet a produkciókról!:)

    • sminkkel
      sminkkel01-29-2010

      Hű, mindenképpen.:)) Kíváncsi vagyok.:)))

  7. Straw
    Straw02-01-2010

    Köszönöm, megérkeztek a dolgok :)
    A rúzs fantasztikus, és a Magyal színű por gyönyörű! Azt hiszem befektetek minimum egybe! :)

    • sminkkel
      sminkkel02-01-2010

      De jó.:))) Örülök, hogy tetszenek.:)))) A rúzsba én se véletlenül szerettem bele egy pillanat alatt, és a por meg szerintem remekül passzol hozzá.:)

  8. boga
    boga03-20-2010

    Hello! Nekem tegnap végre sikerült kiválasztanom a pigmenteket a shopból,de nem volt egyszerű,szinte mindegyik tetszik,gyönyörűek:):)!!!
    Viszont először nem vettem észre az oldalon a reklámot,hogy ajándékba lehet választani mintát..Utólag írtam üzenetet a megrendeléshez(amit már most elküldtem,a rendelést pedig tagnap este küldtem),így akkor még rendben lesz:)?
    Egyébként miután megnéztem a videót,és elolvastam a cikket már alig várom,hogy megérkezzenek a pigmentek és kipróbálhassam őket!!a nyarat is várom nagyon,hogy lebarnuljak kicsit,és belekeverhessem a pigmentet testápolóba,biztosan jól mutatna egy buliban,vagy csak úgy egy nyári estén:))de az összes felhasználási mód nagyon bejön,amikről írtatok,és a videón is,majd azokkal is próbálkozom:) és köszönet a cikkért,nagyon tetszett!!

    • sminkkel
      sminkkel03-21-2010

      Örülök, hogy tetszett a cikk. A pigmenteket én is imádom.:P Megkaptam a mailed a mintákról, beteszem a csomagodba. Ha valaki nem írja be a megjegyzésbe, fel szoktam hívni, hogy megkérdezzem, miből szeretne mintát.:) Remélem, hogy nagyon elégedett leszel.:)

  9. boga
    boga03-22-2010

    Köszönöm:))Igen,biztosan az leszek,már nagyon várom őket!!majd írok ha megkaptam,de biztos csak pozitívat ;)

    • sminkkel
      sminkkel03-23-2010

      Mindenképp érdekel, hogy mi a véleményed.:)

  10. boga
    boga03-24-2010

    Hello,
    ma délelőtt már meg is érkezett minden:))Vátam már:),és nagyon örültem nekik!A pigmentek nagyon szépek!!:)bár még nem próbáltam ki őket(majd arról is beszámolok:))Ja és jut eszembe köszönöm szépen a plusz 1 mintát:)))!!
    Tegnap este megálmodtam egy új felhasználási módot:)Arra gondoltam,hogy a szempillasprálrais lehetne tenni,és akkor olyan szépen csillogó volna,mint amilyeneket a boltban is lehet kapni,a márka nem jut eszembe…de vhogy nekem nem volt kedvem annyit kiadni egy színes spirálért,viszont így olyan színű csillámot teszek rá,amilyenhez kedvem van:))Bár a spirálon biztosan maradna valamennyi,ami belekeveredne a a festék tartalmába,de annyi baj legyen:)Majd elmondom milyen volt,mert ma este úgyis lesz egy randim,lehet kipróbálom!!:)

    • sminkkel
      sminkkel03-24-2010

      Igen, a pigmentek jók arra, hogy különleges szempillaspirálunk legyen.:) Írtam itt erről. Szerintem érdemes megvárni, amíg a spirál megszárad, és nedvesen felvinni a pigmentet, mert úgy intenzívebb a színe. De persze kipróbálhatod úgy, ahogy eredetileg gondoltad, mindenképp érdekel.:)

  11. boga
    boga03-25-2010

    Azt hiszem igazad van,én ecsettel szórtam némi pigmentet a spirálra,de nem volt látványos,legközelebb kipróbálom ahogy a cikkben írtad:)

  12. Hazel
    Hazel03-27-2010

    Hello!
    Előszőr is, köszönöm hogy írod ezt a blogot/oldalt, teljesen rákattantam, és rengeteget tanulok belőle!
    Másodszor, a tanácsodat kérném varázspor-vásárlás céljából: két-három színt szeretnék rendelni highlighternek a szem környékére és az arccsontra. Az egyik valószínűleg egy hideg ezüst lesz, a másiknak egy barack színűt gondoltam, de ilyet nem találtam a listádon; és esetleg harmadiknak egy meleg arany színen gondolkodom. Fontos lenne, hogy (bocs, de így tudom a legjobban kifejezni magam)glow-t szeretnék az arcomra, és nem sparkle-t.
    Ezeknek fényében te melyik színeket javasolnád? Ha tudnál rendelni valamilyen barackos árnyalatot, az mennyi idő alatt érkezne meg?
    És még egy kérdés: látom a videókon, hogy eléggé potyognak a porok. Lealapozózott bőrön fenn fognak maradni, ha nincs alattuk semmi primer vagy bármi?

    Előre is köszönöm a válaszod!

    • sminkkel
      sminkkel03-27-2010

      Szia:) Ma este írok egy mailt neked, mert ez kicsit hosszabb történet. remélem, belefér ez még neked, csak épp vendégünk van.:)
      De ha van skype-od chatelhetünk is róla. Sminkkel néven megtalálsz.:)

  13. ka89
    ka8903-17-2011

    nagyon jók ezek az ötletek :) alig várom hogy ki próbáljam:D:D

    • sminkkel
      sminkkel03-17-2011

      A pigmentek megunhatatlanok.:)

  14. Anita
    Anita04-21-2011

    Glicerin nem kapható gyógyszertárban már 2 éve! Webáruházból tudod csak beszerezni!

    • sminkkel
      sminkkel04-22-2011

      Én nagyon rég nem csináltam már mixing mediumot, mert sosem használom el.

  15. Andrea
    Andrea04-20-2013

    Szia!

    Írtad a cikkben, hogy a pigmentek száríthatják is a vékony szemhéjat, érdeklődni szeretnék, hogy a Barry M varázsporok is ilyenek? Inkább préseljem és ne önmagában kenjem fel a szememre?
    Látom a shop-ban, hogy hiányos a készlet! Mikor várható, hogy fel lesz töltve?

    Köszönöm a választ!

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.