Mivel vigyem fel az alapozót?
Emlékszem az első alkalomra, amikor alapozóecsetet használtak rajtam. Az egyik parfüméria promóciós akciója volt. Ingyenes Pupa smink egy olasz sminkmestertől. Addig én főleg szivacsot használtam az alapozóhoz. A tinikori bénázásomat, amikor kézzel próbáltam szépen felvinni az arcomra a béna alapozót, most inkább felejtsük el. Szóval ott ültem, és elvarázsolódtam azonnal. A művészi vénám oda volt meg vissza.
A sminkes a ma legelterjedtebb ecsetet használta rajtam, a laposat. Azt mondta, úgy működik, mint a cica nyelve. Felveszi az alapozót, és aztán szépen visszaadja. (Csak nem olyan érdes.) Azt már én tenném most hozzá, hogy úgy is kell használni. Belemártjuk az alapozóba, aztán a bőrhöz érintjük, és rövid mozdulatokkal elkezdjük eldolgozni a benne lévő festéket a bőrön. A rövid mozdulatok azért kellenek, és azért nem hosszan húzzuk végig a bőrön az ecsetet, mert így nem maradnak utána csíkok. Az ilyen alapozóecset akkor jó, ha a szálai sűrűek, és erősen rugalmasak, így amikor a bőrre nyomjuk, a benne lévő alapozó szoros kontaktusba lép a bőrrel. Kicsit munkás dolgozni vele, de ez a leggyorsabb alapozó felviteli eszköz, viszont mind a folyékony, mind pedig a krém alapozókkal remekül elboldogul. Mégsem ilyet vettem először.
Az első alapozóecsetem egy MAC 187-es volt. MAC sminkelés alanya voltam (imádok ilyenekre járni, mert mindig tanul az ember, kipróbál olyat is, amit magától nem biztos, hogy megtenne, és a legjobb termékteszt). Ha jól emlékszem, akkor 11.500 forintot fizettem érte. (Ma már több cég is gyárt ilyet az eredeti ár töredékéért.) Jó négy éve lehetett ez, de köszöni szépen, azóta is remekül elvan. Úgy néz ki, mintha új lenne. (Ez a jól karbantartott, jó minőségű ecsetekre mindig igaz, és ez nem csak a MAC ecseteit jelenti.) A kedvenc ecsetem lett. Miért is olyan különleges? Kezdjük azzal, hogy ez egy kerek fejű ecset. Egész máshogy kell kezelni, mint a laposat.
Kétféle, különböző hosszúságú szálból áll. A hosszú, fehér szálak veszik fel az alapozót, és sok-sok majdnem tűszerű csoportban állnak.
A felvett festéket (folyékony vagy por is lehet) sok-sok pöttyben viszi fel a bőrre. Az ecsetet leheletfinoman hozzáérintgetjük a bőrhöz, ezáltal sok, egészen apró alapozópöttyöt hagyunk a bőrön. Az érintgetést addig csináljuk, amíg el nem fogy az alapozó az ecsetről. Ekkor rányomjuk az ecsetet a bőrre, és körkörös mozdulattal eldolgozzuk a festéket. Így egészen vékony, foltmentes, jól fedő alapozást hozunk létre, és megdöbbentően kevés alapozót használunk el. Minél több kis alapozópöttyünk van, annál jobb lesz az alapozás “felbontása.”
Ennél már csak az airbrush a gazdaságosabb, és lágyabb. Az airbrusht ma már egyre többen használják otthon is. Többek közt annak köszönhetően, hogy újabb és újabb “pisztolyok” jelennek meg, ráadásul egyre olcsóbban. Pár csepp alapozóval az egész arcot gyorsan és egyenletesen befedhetjük, de nem csak az alapozó eloszlatását bízzák rá, hanem az egész sminket. Mivel soha nem használtam, erről most körülbelül ennyit tudok mondani.
Aktuálisan a kabuki ecset az egyik legfelkapottabb sminkecset. A népszerűségét az ásványi sminknek köszönheti. Az ásványi alapozók eredetileg por állagú alapozók, amiket vagy ecsettel vagy szivaccsal visznek fel, és nyomkodásos technikával dolgoznak a bőrbe. Az ásványi alapozó építhető alapozó, vagyis vékony fedéshez kevesebbet viszünk fel, és ha szükséges, akkor anélkül adhatunk még hozzá a porból, hogy túl sok lenne. Legalábbis egy darabig, mert ahogy bármilyen alapozót, úgy ezt is könnyű eltúlozni, és máris egy egész vakolat virít a bőrünkön. A kabuki ecsetek extrapuha, nagyon sűrű ecsetek. Még véletlenül sem olyanok, amilyet mondjuk a Max Factor és egyéb cégek az ásványinak hívott termékeikhez mellékelnek.
Újabban egyre többen használják a kabuki ecseteket folyékony alapozókhoz is. Különösen a lapos végű kabuki (vagy arra hasonlító ecseteket), amikkel egyszerre nagyobb felületen, de mégis vékony fedéssel, egyenletesen tudunk dolgozni. Személy szerint nagyon tetszik ez a fajta ecset. Mivel a kabuki ecsetekkel port is könnyű felvinni, púderhez, pirosításhoz, bronzosításhoz is nagyon jól használhatóak.
Akadnak még alapozóecsetfélék. Nem annyira a felvitel módja különbözteti meg őket, hanem inkább a méretük más, vagy a vastagságuk, esetleg a formájuk tér el a “hagyományos” ecsetekétől. Ecsetfronton (meg alapvetően is a sminkben) az a helyzet, hogy nem érdemes hagyni, hogy elbizonytalanodjunk. Egy-egy hatást/texturát/vonalat… nem csak egyféleképpen érhetünk el. Ami másnak bevált, nem biztos, hogy neked is a kedvenced lesz. Nem attól lesz jó számodra egy ecset, hogy ez “A KINEVEZETT ECSET”. (Az én egyik kedvenc szemfestékecsetem nem is sminkecset. Az anyukámtól kaptam pár festőecsetet, és kipróbáltam őket sokféleképpen, hogy melyiket mire lehetne használni. Ekkor jöttem rá, hogy milyen klassz ecsetet kaptam. ) De azért körülnézni mindig érdemes, hiszen az ember mindig tanulhat valamit. Amit viszont lehetőleg ne csináljunk, ne öntsünk az ecsetre alapozót. Nemcsak hogy elpocsékolunk egy csomót így a drága kincsből, de ráadásul ezután már tuti nem tudjuk vékonyan felvinni az anyagot. Márpedig a sminkben a rétegezés és a vékony felvitel bizony a szép végeredményhez általában szükséges.
Persze az alapozót nem csak ecsettel lehet felvinni. Használhatod az ujjaidat is. Nem azért mutatom be az alternatívákat, mert úgy gondolom, hogy kézzel nem végezhetsz jó munkát. Én jobban szeretek ecsettel dolgozni, mert úgy érzem, szebb eredményt értem el ecsettel, mint kézzel.
De használhatsz szivacsot is. Szivaccsal sűrű krém, folyékony, és por festék is felvihető a bőrre. Az olyan hajlatokat is könnyen elérhetjük velük, amiket amúgy a “sima” ecsetekkel nem tudnánk. A szivacsokat használhatod szárazon, és nedvesen is. Nedvesen kevesebb alapozót szívnak magukba, úgy áttetszőbb fedést érhetsz el a segítségükkel. A legtöbb szivaccsal nekem az a bajom, hogy sokat magába szív a festékből (főleg a folyékonyból), amit aztán már nem nyerhetsz ki belőle, így (például) az alapozó egy része pocsékba megy. Már írtam róla, hogy milyen jó dolgokra is használható a szivacs, azt most nem ismételném el. Ott megemlítettem, hogy a szivacsok újabban a reneszánszukat élik. A beauty blender az egyik oka ennek a “divatnak”. Ez egy kábé tojás nagyságú, és csepp alakú speciális szivacs, amit előbb be kell nedvesíteni, majd utána krém, folyadék és por felvitelére is tökéletesen alkalmas lesz, így jól használható alapozásra, pirosítóhoz, bronzosítóhoz, kontúrozása, korrektorhoz… A gömbölyű felével könnyen el lehet oszlatni a festéket nagyobb felületen, és remekül lehet vele lágyítani a széleket, összemosni az árnyalatokat. A “hegyesebbik” vég a nehezen elérhető helyekhez optimális, illetve oda, ahol csak vékonyabb csíkot szeretnénk, mint a kontúrozásnál.
Végezetül teszek be ide egy kis videót, hogy látható legyen, mi a különbség aközött, hogy lapos alapozóecsetet használunk, vagy kerek tömöret. Azt is láthatod így, hogy nagyon kevés alapozó kell így. Van kérdés?
[pro-player width='425' height='344' type='video']http://www.youtube.com/watch?v=ipqjEUX-uY8[/pro-player]




























EnKore-n mindig mosolyogni szoktam
Úgy általában nagyon hasznos, amit mond, sőt, nem is ezen mosolygok, hanem magán a figurán
Na mindegy – hess hess hess gondolat! Szóval lehet vaksi vagyok, de én EnKore “baba-arcán” nem látom a különbséget a két ecset között. Most akkor melyik a szebb az arcán?
De most komolyan???
Én látom a különbséget.:) Lehet, hogy placebohatás persze.:D Az ő bőre, mivel tele van kráterekkel, nagyon alkalmas arra, hogy látványos legyen az alapozó hatása. Én pedig úgy látom, hogy az olvasói bal oldala kráteresebb maradt, és a színe sem olyan egyöntetű. De persze ez egy nem túl jó minőségű videó és kicsi is.
De már az is érdekes, hogy mennyit és hogyan dolgozik a két arcfélen, mert szerintem már magában ez is elég beszédes. Én használtam már mindkét típusú ecsetet, ezért személyes tapasztalatom is van benne, és a végkövetkeztetésem ugyanaz.
Tényleg nem túl jó minőségű a videó,de én is úgy látom ahogy te
EnKoret nem ismertem eddig,de egy cukipofa
:) Egyébként a blogodra is csak most bukkantam rá,konkrétan tegnap és azóta úgy érzem függő lettem…nem birok elszakadni, még a munkahelyemen is ezt olvasom,ha van egy kis nyugi…nagggggyon jók a cikkeid:) Gratulálok hozzá…azt hiszem beletelik pár napba/hétbe, de az egész oldalt végig fogom olvasni.
Tényleg cukipofa.:)
Sziasztok! Tudja valaki hogy ilyen beauty blendert hol lehet beszerezni kishazánkban? Látom hogy angliában kapható. nem lesz véletlen a shopban?
És mennyibe kerül egy ilyen kis szivacska? nekem tetszik ez a kis pamacs azt mondják nagyon jól lehet vele alapozni, ki kéne próbálni. nem tudtok szerezni?
A beauty blender elég drága mulatság. Egy darab szivacs 20 dollár, és azért nem tart olyan sokáig, mint az ecsetek. Persze, ha szembejönne velem valahol jó áron, akkor azért lecsapnék rá.:)
Bocsánat, kifelejtettem, hogy nem tudom, hol lehet itthon kapni.:(
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy a szintetikus anyagból készült ecsetek v. pedig a természetes anyagból készült ecsetek “jobbak”? Melyiket mi alapján érdemes kiválasztani (attól függően, hogy arcra, szemre használjuk)? Vagy a bőrtípusunkhoz kell ilyenkor igazítani?
Köszi a válaszokat előre is.
Szia Bea!
Én is kíváncsi vagyok, hogy ki-mit gondol erről. A sminkes suliban mi nem tanultunk erről.
Azt gondolom, hogy nem feltétlenül lehet azt mondani, hogy az egyik jobb a másiknál, hiszen nem egy nagy nevű kozmetikai cég csak szintetikus ecseteket kínál. Plusz mindkettőből többféle minőségi kategória létezik.
Ami kézzel fogható dolog az az (ezt is máshol olvastam, nem az én megfigyelésem), hogy a szintetikus ecset nem szívja magába a krémes festékekből az olajat, míg a természetes szálú valamennyit igen. Így, ha valakinek zsírosabb a bőre/szemhéja, akkor neki előnyösebb lehet a természetes szálú ecset. Illetve a szintetikus ecsettel emiatt “ragacsosabban” lehet felvinni a krémes termékeket, amik így jobb alapot biztosíthatnak a poroknak.
Szia, köszi szépen a választ. A vegyes szőrű ecsetet kihagytam a múltkori felsorolásból, csak hogy még ez is megnehezítse az életünket…
Gondoltam, hogy beruházom egy ecsetkészletre, de elbizonytalanodtam amiatt, hogy a készletben van ilyen is és olyan is, és vegyes is. Sajnos az itthoni parfümériákban sem tudnak nagyon tanácsot adni ecset ügyben.
Sajnálom, hogy nem tudok tanácsot adni. Abban sem vagyok biztos, hogy a külföldi parfümériákban többet tudnának segíteni.
Nekem per pillanat az ecset formája, sűrűsége, rugalmassága, telítettsége számít leginkább. De érdekel persze minden információ az ecsetekről.:)
Dehogynem, ne mondd ezt, nagyon hasznos kis tanácsokat adtál a cikkedben és a válaszaidban! Úgy gondolom, hogy szubjektív megítélés kérdése lehet akkor, ki melyiket használja, melyiket tudja beszerezni, milyen értékű és minőségű ecsetben v. készletben gondolkodik.
Igen, teljesen igaz.:)