Cikkek

Ecset Feat1

Amit lehetőleg ne tegyél egy ecsettel

4

Kezdjük talán ott, hogy vettél egy sminkecsetet. Hazavitted.

Az első dolog, amit érdemes tenned vele, hogy megtisztítod. Én gyógyszertári benzinnel szoktam. Egy kis tálkába öntök sebbenzint. Belemártogatom az ecsetet, majd papírtörlőn finoman végighúzgálom. Addig ismételgetem a mártogatást és a húzgálást, amíg már az ecset nem hagy semmilyen foltot. Ilyenkor pár szál kihullhat az ecsetből, az teljesen normális. Tisztíthatod az ecsetet (baba)samponnal is. Én azért használom gyakrabban a  benzint, mert nem igényel utólagos öblítést, gyorsan és szagtalanul szárad, és fertőtlenít is. Ha a samponos verziót használod (adhatsz hozzá gyógyszertári alkoholt is a fertőtlenítés érdekében), akkor kicsit (vigyázva) szárítgathatod az ecsetet hajszárítóval is (de ezt csak végszükség esetén tedd, és fogd össze kicsit az ecsetet, hogy ne veszítse el a formáját). A száraz meleg nem kedvez a baciknak.

Amit nem csinálunk, az az, hogy az ecsetet a szőrös felével felfelé a csap alá tartjuk, mert úgy az ecset nyelébe belemegy a víz, szépen kikezdi a ragasztót, és még egy jó minőségű ecsetet is könnyen és gyorsan le lehet így amortizálni. Ugyanezen okból nem áztatjuk

Az ecseteket nem szárítjuk a szőrös felükkel felfelé, mert (egyrészt a nyélbe szivárog a víz) a szálak a gravitáció miatt elkezdenek lekonyulni, márpedig az ecsetek szálai adják meg az ecset formáját. Ha az ecset formátlan, akkor nem tudsz vele szépen dolgozni, annak meg nem fogsz örülni. A legideálisabb, ha az ecseteket a fejükkel lefelé tudjuk szárítani, de ehhez segédeszközre van szükség. A fektetve szárítás is jó helyette.

Ha az ecseteden van egy átlátszó műanyag védő”sisak”, azt nem érdemes kidobni. Utazáskor vagy tároláskor megvédi az ecsetet az eldeformálódástól, a sűrű ecsetek szálait összenyomja, és formában tartja.

Amikor az ecsetet használod, a felesleges festéket pöccintgetéssel, és ne fújkálással távolítsd el. Nem feltétlenül a sminkasztalod és a ruhád védelmében (habár az is fontos szempont lehet), hanem hogy ne nyálazd össze az ecsetet. Ahogy fújkálsz, köpködöd is az ecsetet, amitől egyrészt nedves lesz, másrészt bacik kerülnek rá, amiket aztán szépen rámaszatolsz az arcodra.

Az ecseteidet tisztítsd gyakran, mert a nem tiszta ecset pattanásokat és fertőzéseket okozhat. Valamint, ha az ecseted tele van sminkmaradványokkal, nem tudsz vele szépen dolgozni.

ecset2

A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

  1. filumena
    filumena09-16-2009

    Ha egyszerű szivacsos applikátorom van, azt mivel tudom tisztítani? Vagy abból érdemes gyakran újat vásárolni? A szintetikus szőrű ecseteket is lehet alkohollal tisztítani?

    • sminkkel
      sminkkel09-16-2009

      Én a szivacsos applikátort is benzinnel szoktam tisztítani. Belenyomkodom a benzinbe, aztán papírtörlő vagy zsepi közé nyomkodom finoman. Ezt addig ismétlem, amíg jön belőle festék. A szivacsos applikátort elég gyakran kell cserélni. Általában elkezd “morzsálódni”, vagy lejön a ragasztás.

      Én mindig benzint használtam a tisztáshoz, így alkohollal nem sok tapasztalatom van. Angliában és Írországban sok profi sminkes használ izopropilalkoholt a tisztításhoz. A gyors száradás és a fertőtlenítés miatt, még akkor is, ha az alkohol drasztikus megoldás. Elképzelhetőnek tartom, hogy egy alkohollal tisztított ecset idővel veszít a puhaságából. De ezt nem tudom megalapozni konkrét tapasztalattal.
      Azt gondolom, hogy bármilyen ecsetet lehet tisztítani alkohollal vagy benzinnel.
      Viszont az előfordulhat, hogy ha antibakteriális bevonat van a szálon, akkor az a bevonat ettől sérül. Sok cég gyárt tisztítóspray-ket amikben pontosan az van, ami az ő ecseteikhez kell. A sminkesboltban is lehet venni ecsettisztító spray-ket, használtam is a BeNye spray-t, de a benzin nekem bevált, ezért maradtam annál.
      Röviden a válaszom az, hogy én tisztítanám a szintetikus ecsetemet alkohollal. Akkor is, ha ettől talán kicsit rövidülhet a használati ideje, mert a tisztaságot elsődleges prioritásnak tartom egy ecsetnél.
      Lehet venni ecsettisztító folyadékokat is. Pl. a sminkboltban is. Ezeket bármelyik ecsettel biztonsággal használhatod.

  2. filumena
    filumena09-16-2009

    Köszönöm a részletes választ! Benzint akartam írni, nem tudom,hogy lett belőle alkohol. Nekem egyenlőre a Dm-ben, Rossmanban is kapható kis műanyag applikátoraim vannak( Ebelin, és erről még nem jött le a szivacs, szépen lehet vele dolgozni, van egy vékonyabb vége is, olcsóbb megoldásnak megteszi)
    ,ill. pirosítóecsetem van.

  3. filumena
    filumena09-16-2009

    Nem ebelin rosszul emlékeztem, bocsánat.

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.