Szemhéjtus
Eddig bárkivel beszéltem, nagyon szerette a szemhéjtust, de ez még nem mindenkinél jelentette azt, hogy elégedett lenne a saját felviteli technikájával, a végeredménnyel, vagy magával a használt termékkel.
A legkedveltebb árnyalat ebből is a fekete, hiszen a szép tusvonal sűrűbbnek mutatja a szempillákat, kiemelheti és akár optikailag meg is változtathatja a szem formáját. A tusvonal akkor is jól jön, ha valamilyen élénk, erős színű szemfestést választunk, de akár magában is gyönyörű.
Mégis mi az elégedetlenség oka általában? A szemhéjtussal nagyon könnyű hibázni, és nem feltétlenül könnyű a hibát gyorsan korrigálni. A szemhéjtus ívének megrajzolása biztos, stabil kezet igényel. Egy szép ívet sem könnyű meghúzni, pláne kettő egyformát. Ezek azok az okok, amik a legtöbbször elveszik a kedvet a tustól.
Mindezek ellenére a szemhéjtus mégis mindig a figyelem központjában van, nem megy ki a divatból, és az egyik legkedveltebb sminkeszköz. Én rengeteget használok tust, és nagyon sokan mondták már nekem szomorúan, hogy ők is szívesen így tennének, de valahogy nem sikerül igazán szép ívet húzni. Ezért is gondoltam, hogy ideje írni a tusról, és bemutatni a sokféle lehetőséget, mert ma már rengeteg minden áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy olyan sminket készítsünk magunknak, amilyet csak akarunk. Persze azért a sok gyakorlás szintén fontos kellék.
Az angol nyelvben eyeliner minden olyan sminkeszköz, amivel vonalat vagy ívet húzhatunk a szem köré, és a festék állaga alapján bontjuk csoportokra. Magyarul ez egy kicsit másképp van, de azért indulok el az angol vonalon, mert ezeknek a festékeknek a “funkciója” ugyanaz, de a különböző állagok ismerete segíthet abban, hogy megtaláljuk, melyik is a legideálisabb eszköz a számunkra. Ezért elnézést, ha sokat használom az eyeliner kifejezést, egyszerűen azért teszem, mert úgy gondolom, könnyebb így rávilágítani a logikára.

1. A szemceruza (eyeliner, pencil liner): a sminkben alapvetően festéket-pigmenteket viszünk fel különböző felviteli anyagok segítségével. Pigment van a rúzsban, az alapozóban, a szemfestékben… és persze pigment van a szemceruzában “csak” itt a festékszemcséket többek közt viasszal keverik. Az eyelinerek közül a szemceruzák a legelterjedtebbek, rendelkeznek a legnagyobb színválasztékkal. Könnyű őket használni, hiszen a legszilárdabb a textúrájuk, és könnyedén satírozhatóak.
Sok sminkes először szemceruzával rajzolja meg/építi fel az tus ívét, mert ceruzával egyszerű dolgozni, és javítani is könnyű, majd pedig a kész ívet áthúzza szemhéjtussal, és így egy csomó idegeskedést megspórol magának. Van, aki nem teljes vonalat húz, hanem “pöttyöket” tesz egymás mellé, majd a tussal ezeket a pöttyöket köti össze.
A szemceruza ívére nem csak tussal, hanem például szemfestékkel is rámehetünk, amivel fixáljuk a vonalat. A szemceruza általában még ha vízálló is, egyszerűen azért kenődik el (már ha elkenődik), mert a viasz alapja a test vagy a környezet hőjétől megolvad. Ezért ha púderrel vagy por festékkel rámegyünk, akkor az nem hagyja, hogy még ha “olvadt is” bármerre elmászkáljon.
Célszerű az elképzelt színhez hasonló árnyalatú ceruzát választani. Vagyis feketét a fekete ívhez, lilát a lilához… de ez nem aranyszabály, mert a színek azért egy csomó játéklehetőséget adnak. Ha például fekete ceruzára rámegyek egy világosabb lila porral, akkor lehet, hogy a végeredmény egy szilvakék ív lesz. Így egyrészt lesz egy egyedi árnyalatú ívünk, másrészt ez az ív tartós is lesz.
Ha fekete ívet szeretnénk, használhatunk fekete ceruza alapot, de ha például szürke alapot használunk, akkor még könnyebben javíthatjuk ki az esetleges hibákat (például fültisztító pálcikával), de a végeredmény attól még fekete lesz, ha fekete tussal, vagy szemfestékkel húzzuk meg a végső vonalat.
2. Száraztus (cake liner): préselt, por alapú szemhéjtus, amit nedvességgel aktiválva, ecsettel viszünk fel. Viszonylag könnyű vele dolgozni, mert az ecsetet bevizezzük, a porba mártjuk és már húzhatjuk is az ívet. A legtöbb szemfestékpor alkalmas arra, hogy száraztusként használjuk, vagyis vizes (vagy szemcseppes) ecsettel felvigyük, emiatt elég gazdag a színválaszték. Vizes fültisztítóval könnyedén letörölhetjük a felesleget, ezért nagyon jó alternatíva akkor is, ha sietünk. Viszont pont amiatt, hogy a festék vízre jól reagál, esőben, síráshoz… nem annyira ideális. Igaz, akár vízállóvá is tehetjük, ha profi fixálóval visszük fel. Ilyenkor a festéknek csak egy elkülönített részébe nyúljunk a fixálós ecsettel, mert utána már a simán csak vizes ecsettel onnan már nem tudsz festéket felvenni.
3. A folyékony szemhéjtus (liquid liner): amikor azt mondom, hogy szemhéjtus, akkor a legtöbben valószínűleg erre a típusú tusra gondolnak, pedig ahogy most látod, sokféle tus létezik.
A folyékony szemhéjtus a leghígabb az összes verzió közül. Általában saját, hosszúkás, vékony, kerek ecsettel rendelkezik, amit bele kell mártogatni a festékbe. Sokkal finomabb vonalat húzhatunk vele, mint a szemceruzával általában. Amíg a festék meg nem szárad, addig kenődik, ezért azoknak különösen ideális, akik lassabban dolgoznak, vagy akik nem “éles” tusvonalra, hanem kicsit elmosott vonalra vágynak.
A folyékony szemhéjtus másik típusa a tollszerű tus. Ezek közül van, amelyiknek egészen kemény a vége, mint például egy filctollnak és van olyan is, mint itt a képen, amelyik ecsetben végződik. A képen a Shiseido Fine Liner van, ami sokáig a kedvenc szemhéjtusom volt. Patronos, vagyis nem kell az egészet kidobni, ha a festék elfogyott. A toll végén egy kattintható adagoló van, ezzel szabályozható a kiáramló tinta mennyisége. De ami miatt ez a tus szerintem zseniális, az az ecsete. Egy tömött, viszonylag puha ecsetben végződik, ami fokozatosan keskenyedik pontszerűvé, ezért tökéletes íveket lehet vele húzni. Amikor először kipróbáltam, nem bírtam abbahagyni és telerajzoltam vele a kezemet. Könnyen lehetett vele csodaszép vonalat húzni egyetlen mozdulattal. Ami miat mégis lecseréltem az az, hogy a benne lévő festék nem volt elég tartós. Eleve zsírosabb a szemhéjam, a szemem hamar könnyes lesz ha egy kicsit megfújja szél, és párszor elkenődött a sminkem. Persze ezt lehet orvosolni, ha porral is rámegyek, de mivel a krémtusok sokkal univerzálisabbak, ezért elajándékoztam.
4. Krémtus és zselétus (cream and gel liner): Ezek a tusok egyre elterjedtebbek. Többek közt azért is, mert nagyon univerzálisak. Nem csak szemhéjtusként egy vonalat húzva használhatóak, de akár az egész szemhéjon eloszlathatóak. A legtöbbjük víz és dörzsálló. A felvitel után nagyon hamar megszáradnak, és utána már nem mozdulnak. Emiatt viszont gyorsan kell velük dolgozni. Satírozni is csak addig lehet őket, amíg a festék még nedves.
Felviheted őket akár a klasszikus hosszúkás, kerek ecsettel, mint amilyet a folyékony tusokhoz is használnak, vagy lapos (gyakran ferdére vágva), vékony ecsettel (mint a szemöldökecset). Egyéni preferencia kérdése, hogy kinek milyen ecset válik be a legjobban. Készülődök egy olyan bejegyzéssel, amin lefotózzuk az ecseteimet, és hogy melyikkel milyen ívet húzok. A klasszikus tusecsetből ma már lehet olyat is venni, aminek a feje 30 fokban döntött, mert állítólag így lehet a legkönnyebben elérni a szempillák tövét.
Én főleg a klasszikus tusecsetformát használom. A legtöbben azt várják, hogy egy mozdulattal, egy vonallal húzzanak tökéletes ívet. De ha megnézel pár videót, akkor láthatod, hogy a legtöbben ezt nem így csinálják. Egészen apró, kis mozdulatokkal dolgoznak, mert így tudják a vonalat a legjobban az ellenőrzésük alatt tartani. Sőt bizonyos részeket más-más irányból közelítenek meg. Van, aki belülről kifelé húzza meg a vonal farkincáját, van, aki kívülről befelé. Ez már mind attól függ, hogy kinek hogyan esik kézre a mozdulat. De abban mindenki egyetért, hogy az nyugodt kéz az egyik legfontosabb, és ehhez érdemes a kezet megtámasztani. Ha ülve sminkelünk, akkor a könyököt az asztalra tenni. Ha állva, akkor lehetőleg az arccsonton támasszuk meg a kezet. Én a kisujjamat szoktam. A tusvonalhoz mindig nagyítós tükröt használok, ami szintén sokat számít.
Sarahnak van egy jó videója az ő cicaszem-festési technikájáról, ami ahogy írtam, nem kell, hogy szentírás legyen, de azért segíthet az ideális módszered megtalálásában. Angolul van, de nagyon jól követhető azért:
[pro-player width='510' height='410' type='video']http://www.youtube.com/watch?v=ff6O-nlPv_c[/pro-player]



























Szia annyit hozzá tennék hogy nem 30 nem 60 nem 90 hanem kb 120 fokban van döntve.Én már csak tudom ugyanis múlt tanévben tanultuk(most 6.-as vagyok.)
Kedves Alexa, teljesen igazad van, köszi.
És még sincs teljesen igazad.
Az ecsetet az eredeti állapotához képest 30 százalékkal döntötték meg. Ha úgy fogod, hogy jobbra dől, akkor összesen a dőlésszöge 120 fok, ha úgy, hogy balra dől, akkor 60.
Bocs nem Aleax vok hanem Alexa:)
De jó cikk! Nagyon sok videot megnéztem a neten a “helyes” felvitellel kapcsolatban, mert emlékszem, hogy rengeteget gyakoroltam otthon, mire a kezemre állt az ecset. Nekem filces tusom van, talán eddig ezzel sikerült a legkönnyebben vonalat húznom, de ki szeretném próbálni a por állagút is. Hanyas ecsetkét kell vennem hozzá szerintetek?
Klassz cikk, pont most akartam utánaolvasni a témának. Én attól függően rajzolom meg az alapot szemcerkával,hogy milyen vonalat szeretnék húzni.A leírtakat is biztos próbálgatni fogom. Most éppen elfogyott a folyékony tusom, meg a szemceruzám is, így fekete szemhéjpúderrel próbálkozom, és vizes vékony applikátorral. Egyenlőre változó sikerrel.
én meg még mindig nem mertem megpróbálni…
nagyon tetszenek és nekem van is szemhéjtus-om és most már nagyon jó ötleteket kaptam a sminkeléshez!!!!!!!:D:D:P:P:):)
Örülök, hogy tetszenek.
Tényleg klassz a cikk. Azt szeretném kérdezni, hogy ilyen krém- és zselétusokat hol lehet beszerezni?
Köszi
Én pár hete vettem a DM-ben egy Alverde zselétust a hozzá tartozó hajlított ecsettel. Mit mondjak, egyik rosszabb mint a másik (a festék ráadásul büdös is..) szóval ezeket nem ajánlom. Bár nem ez volt az első Alverde termék amivel befürödtem. Ti próbáltatok már ilyet?
Szóval engem is érdekelne egy minőségi zselétus
Zsó, én feketéből a Mac Fluidline-ját használom. A nagyobb cégeknek van zselétusa/krémtusa, mint pl. Clinique, Estee Lauder, Bobbi Brown… De igazán népszerűek és elterjedtek a Coastal Scents-nek köszönhetően lettek. Az e-bay-en sokféle színben kaphatóak, olcsók és jó minőségűek.Én már sokféle árnyalatból beszereztem.
Ja, és gel liner néven találod őket.
az oriflame-s gel eyelinert próbáltad már, sminkkel?
nézelődtem mindenfelé, jót csak netről tudok rendelni, de most nem akarok ebayezni, nem a mostani hónapok lesznek azok, amikor elkezdem.
az alverdének is vannak mindenféle vad színben zselétusai, épp olvasom, hogy igazán jók.
Még nem próbáltam az Oriflames tust. Van úgy hat ebayes tusom (a mattak jók, de a fényesek szerintem nem). Illetve lassan elfogy a Mac fekete fluidline tusom, szeretnék helyette mást. Nagyon hiányoznak nekem a shopból a zselétusok, és jó lenne már találni valami jót, de amiket eddig teszteltem, azokkal nem voltam elégedett.:(
“nem igazán jók” az előző hozzászólásból ez maradt ki csupán, a lényeg.
Hisz felettem nem sokkal Hazel írta a negatívumokat erről
Szia!
Gratulálok az oldalhoz.
Sajnos szélben, hidegben sokat könnyezik a szemem. Amit én most vízállónak beszereztem az nem vált be.
A tusfilcet tudom hatékonyan használni. Segítségedet előre is köszönöm, további szép estét
Először is köszönöm a cikket, cikkeket, sokat lehet belőle tanulni.
Szeretném megkérdezni, hogy hol találok olyan vízálló szemhéjtust ami könny álló is.
Szia! Köszönöm a kedves szavakat.:)
Nekem a zselétusok váltak be leginkább vízállóként. A MAC fluidline szerintem nagyon jól bírja. (Itt meg is mutattam.) Nekem is hajlamos a szemem a könnyezésre és nem volt vele gondom. A tusfilcek közül én a StarGazert használom, ami habár tartós, de nem vízálló. Sajnos más tusfilccel nem nagyon van tapasztalatom.