Tusecsetek
Amikor a múltkor a szemhéjtusról volt szó, akkor persze a tusecsetekről is beszéltünk egy kicsit. Habár alapvetően csak egyetlen tusecsetet vettem azért, mert kifejezetten tusecsetet akartam, mégis van belőlük több is. Van, amelyikből kettő is. Mivel a lapos, ferdén vágott ecsetek is alkalmasak lehetnek a tusvonalhoz, így azokat is bevontam a kísérletbe.
Íme az ecsetek:

Tudom, hogy zavaróak az árnyékok, ráadásul a kép nem éles, de azért már így is sok látszik. Minden ecsettel húztam egy vonalat a kezemre. Ugyanazt a Mac Fluidline zselés tust használtam, Blacktrack színben. Semmi aprólékos kidolgozottság, hanem csak egyetlen vonal. Azt gondolom, hogy azért ez a kísérlet nem 100 százalékos, hiszen nem tudtam minden vonalat ugyanúgy, ugyanolyanra, ugyanolyan erővel húzni, de azért nézzük az eredményt! Mindig a legalsó vonal tartozik az adott ecsethez.
1. Tusecset az olcsó, eBay-es készletből.
Közepesen hosszú, viszonylag vékony ecset. Elég rugalmas, vékonyra szűkülő fejjel. Habár a szálak alapesetben kicsit rendezetlenek, amikor a krém rajtuk van, akkor szép vékonyra összeállnak. Az ív:

2. Művészecset – Daler Rowney SY85 Round. Méret: 0.
Az ára 2,35 font, ami most éppen kb. 660 forint. Én ajándékba kaptam több más művészecsettel együtt az anyukámtól, Írországból. Ez egy egyszerűbb, vékony ecset, számít.

3. Kétvégű szemfestő ecset szintén az eBay-ről. Eladó: abestlife
Két ilyen ecsetem is van, mindkettőt ajándékba kaptam a megrendeléseim mellé. Alapesetben 3.99 USD az ára (körülbelül 75o forint). Nagyon praktikus jószág, mert csak egyetlen ecset, de mégis több funkciót tud. Igaz, a két vég miatt csak fektetve tárolhatom. A szemfestő ecset része nagyon sűrű, kemény, vékony, rugalmas. Inkább krémekhez használom. Van, hogy rúzsozáshoz is. A tus része ennek az ecsetnek a legvékonyabb. Ilyen ívet híztam vele:

4. M.A.C 209-es tusecset. A bolti ára 17.50 USD (kb. 3300 forint).

Ez az egyetlen olyan tusecset, amit kifejezetten a szemhéjtushoz vettem úgy másfél éve. Akkor még nem volt tusecsetem. Szóval ő az első. Eléggé más az alakja, mint a többinek, mert a töve kifejezetten vastag. Jó forma ez így, mert attól függően, hogy az ecsetet mennyire fekteti rá az ember a szemhéjra tus vastagabb és vékonyabb vonalat is húzni. (Azt hiszem, itt valami baleset történt és kétszer mentem rá az ecsettel egy részre.)

5. Kamu M.A.C ecset. A forrása szintén az E-bay.
Egy 32 darabos ecsetkészletből van, amit 32 dollárért vettem. Rá van nyomtatva, hogy M.A.C, amit a képeken nem vettem észre. (Akkor ugyanis tuti, hogy nem veszem meg.) Ahogy láthatod, ez a legdurvább az összes ecset közül. A vége egyáltalán nem keskenyedik el.

6. Paris Berlin ferde ecset 13-as.
Bolti ára most 2.800 forint.

Ezt az ecsetet már szerintem több, mint négy éve használom. Azt hiszem, talán ez a legtöbbet használt ecsetem. Viszonylag kicsi, de erős, ferdére vágott ecset.
Azért fotóztuk le oldalról is, hogy látszódjon, ez az ecset csúcsszerűen keskenyedik. Azért szeretem, ha egy ecset ilyen, mert így alkalmassá válik élesebb, vékony vonalak húzására is, mint például ez:

7. Az 1-e ecset ferde párja a készletből.
Szemből:

és oldalról:

A húzott ív:

Legközelebb egy kis színkeverést fogunk fotózni.












Nagyon nagy vagy!!*tapsol*
Köszönöm a cikket, irtó sokat segítettél vele! Elsőre a Paris Berlin 13-asa jön be. Nem is gondoltam, hogy ilyen sokféle ecsetke létezik.
Egy kérdésem lenne, (lehet, h már korábban feltettem, akkor előre is elnézést érte):
Mivel zsíros a bőröm, problémát szokott jelenteni a szeemhéjpúder tartóssága. Egyszerűen “beissza” a bőröm a színt vagy csak lepereg róla a festék, nem tudom, de egyszer, amikor sminkelt a kozmetikusom, akkor ő is mondta, hogy felkenve a bőrömre a festék mintha “semleges”lenne, egyszerűen egészen más színe lesz egy idő után. Valószínű azért, mert, mert zsíros a bőröm.
Én viszont nagyon nem szeretném agyonvakolni magam. Képzeld, még a vízálló tus is felragad egy idő után, pedig nem húzok vastag vonalat és világosabb szemhéjpúdert is használok előtte.
Tudnál ajánlani valamit? Esetleg konkrét márkát, ami neked már bevált? mit használjak…?
Szívesen.:)
Elég valószínű, hogy a zsíros szemhéj az oka a kenődésnek, a színváltozásnak.
Az egyik dolog, amit tehetsz, az a megfelelő alap. Ha amúgy jól tapadó festékről beszélünk, akkor egy vékony réteg púder is sokat segíthet, mert felszívja a zsírt a szemhéjról, így nem a festék teszi ezt meg első körben.
Egy ecsettel, vagy szivaccsal finoman púderezd be a szemhéjadat sminkelés előtt. Ettől még nem lesz rajtad vakolat. Egy zsepivel vagy papírtörlővel nagyon finoman meg is nyomogathatod, ettől jobban a bőrre tapad.
A másik lehetőség ennél már kicsit több. Vagy korrektort (esetleg alapozót, főleg ha zsíros bőrre való) vagy szemfestékalapot kenni a bőrre szemfestés előtt.
Fontos, hogy csak nagyon vékonyan. Írtam erről egy kicsit itt. Itthon sokáig leginkább csak az Art Deco alapja volt, de most már sok cég gyárt hasonlóakat.
Én vagy az aktuális korrektoromat használom alapnak (most éppen M.A.C studio finisht), vagy az alapozómat.
Az is egy lehetőség, hogy az ember jó minőségű festéket vesz, ami alá nem kell alap, és szépen fent marad egész nap (és ez is alkalmas alapnak). Ilyenek például az Estee Lauder Double Wear szemfestékei. Ezeket viszont “csak” teszteléssel tudod megállapítani. Nekem a Chanel szemfestékei is szépen, intenzíven fent maradtak egész nap. (A négyes szett, amiről írtam, és a két bázisú is.) Tudom, hogy ezek drágák, de ezekről tudom biztosan, hogy jók. Nagyon szerettem még a styli-style ceruzáit is, mert azok tényleg tartósak és szépek maradtak, és akár alapnak is szuperül beváltak, de mostanra teljesen eltűntek itthon.:(
Ahogy a szemceruza, majd arra a szemfestékpor egy biztos, tartós alap, úgy a vízálló tust is így tudod biztosabbá tenni, hogy a tusvonalnak még rámész egy kis azonos színű szemfestékporral a tetejére.
Nagyon szépen köszönöm a gyors választ és azt, h mindig szoktál márkát is ajánlani!:)
Remélem senki nem felejtette el, hogy holnap GLAMOUR NAPOK!:D Rengeteg csodaszép sminkcuccot tudunk venni 20-30 %-kal olcsóbban! Én a Müllert fogom megtámadni.;)
Én a Glamourt is elfelejtettem megvenni, nemhogy a Glamour napot. Úgy le vagyok égve, hogy most semmi nem fér bele, de majd mesélj az új szerzeményeidről, légyszi!
Bevallom, azért mindig félek, amikor márkát ajánlok.:( Egyrészt nem biztos, hogy ami nekem bejön, az másnak is be fog jönni.
Másrészt úgy érzem, egy csomó mindent nem ismerek, és lehet, hogy javasolhatnék jobbat is, de így ezek kimaradnak.
Már hetek óta szemezek egy YSL rúzzsal…csodaszép színek vannak a palettán, csak (nekem) őrült drága. Erre a fajtára gondoltam:
[img]http://sminkkel.com/wp-content/upload/1255077245-ysl lipstick[/img]
Színben még nem döntöttem. Ha megveszem, töltök fel képet a színéről. (Atya ég, már most látom magam előtt: a párom agylobot fog kapni, ha hazaállítok vele)
Mellékesen elárulom, hogy én sem vagyok az a nagy pénzköltő, ahol tudok spórolok (pl imádok turiban járni, szuper jó dolgaim vannak onnan), de ezeknek a smincuccoknak nem lehet nemet mondani… :S Úgyis olyan ritkán vásárol ilyeneket az ember jánya
Hű, ez csodaszép.:) Én is turiban vásárolok általában.:) És én szuper cuccokat.
Nagyon jó cikk! Az első két ecset és a ferdék tetszenek nagyon. Szancsi, kíváncsi leszek, majd a rúzsra. A képen lévőnek is nagyon szép színe van.
A Glamourt én is megvettem, majd alapozót vagy szemhéjtust veszek az 50%-os kuponnal ( kár, hogy amit kinéztem nincs a Dm-ben ).
A turikat én is szeretem a kedvenc ruháim általában mind-mind turkálóból valók.
Szia,
az lenne a kérdésem, hogy a Bősz ecsetekről mi a véleményed? Illetve még az, hogy a száraz tusok színe kevésbé intenzív? köszi
Szia! Még nem használtam Bősz ecseteket, de tervezem, hogy fogok, mert így “ránézésre” azt gondolom, hogy nagyon jó ár/érték arányban vannak, és a választék is bőséges náluk.
A száraz tusok színe függ attól, hogy melyik márka száraz tusáról beszélünk, és azt mivel keverjük. Lehet olyan száraztus, ami nem nem olyan intenzív a színe és lehet olyan is, aminek igen.
Bocsánat, hogy csak ennyit tudok válaszolni a kérdésedre.
Bősz ecseteket én is tervezek venni. De látom, mindenki a másikra vár a véleménnyel
A Vaterán is “természetesen” vannak MAC cuccok, mint tudjuk. De ez az ecset már régóta piszkálja a fantáziámat. Kinek mi a véleménye? Sminkkel?
http://www.vatera.hu/mac_190_alapozo_ecset_akcio_155982770.html
Ez a 190-es alapozó ecset. Méret, szám, forma, jó a kép … eredeti lehet?
Az Eladó gealach86 és több cucca is fent van. Elmondása szerint minden eredeti.
???
Én továbbra is a 187-est favorizálom.
Jaj,jaj bocsánat! Mit tettem … Nem akartam ezt a képet feltenni, véletlen volt!!! Le tudod szedni Sminkkel?
Mégegyszer bocsánat …
Semmi baj. Le tudnám szedni, de szívesen megtartom, ha nem bánod. Jó kép.:D
Persze, akkor hagyd csak fent a képet! Nekem is megtetszett ez a kép, ezért töltöttem le … csak “rossz” helyre
187-es ecset? Akkor Te EnKore-nak a bal arcát kedveled
SZANCSI! Az YSL rúzs, amire fened a fogad az Eper.net-en 50%-ra le van értékelve. Most §17 és ingyen szállítják. Bár így is 3.000,- Ft, de ez azért lényegesen barátibb ár. Üdv
Sziasztok!
Én is már vagy fél éve szemezek a vaterán gealach86 ecseteivel. van neki 19-es és 187-es is. Csak az a baj, hogy szerintem ezek nem eredeti ecsetek. Nézzétek meg a 190-es ecset szőrének színét nem egyezik a szín az eredetivel az eredeti ecset szőrén a színátmenet tulajdonképp majdnem láthatatlan a világos szín siklik bele a sötétebbe, míg a hamisokon a 3 árnyalat közti átmenet kontúrvonalasan eltér. és az escet nyele sem teljesen egyezik. Szerintem a 187-es színe is más egy kissé.
Lehet csak én vagyok hülye de szerintem ezek hamisítványok mind egytől egyig. Sminkkel neked mi a véleményed. megéri a 3-4 ezret egy ilyen hamisítvány. Fel lehet ezzel is vinni szépen az alapozót? mert sokan vesznek tőle és mindenki pozitívan dícséri , de lehet már csak én kattanok be az alapozóecset utáni vágyamban és üldözési mániám van, de nem tudom eldönteni hogy inkább kínkeservel spóroljak össze egy eredetire vagy vegyek ilyen másolatot. Mert végre szeretném ha az arcomon az alapozó tényleg porcelán sima hatást keltene. Már kezdem begolyózni, hogy bár nem túl aknés a bőröm de sajna néhol miteszeres és hiába még a korrekciós alapozó akkor se lesz szép a bőröm alapozás után. Ne hagyj válasz nélkül:) !
Én kaptam az egyik e-bay-es rendelésemhez egy kamu 187-est ajándékba. Eleinte teljesen rendben volt. Ajánlottam másoknak is. Persze elvesztett szálakat, de az eredeti MAC-es is ezt teszi. Kábé 4-5 hónap múlva meglazultak a szálai, és szét akar esni az egész.:(
Persze lehet, hogy én vagyok az oka, nem tudom. Benzinnel tisztítom, vigyázok, hogy ne jusson a nyélbe, mégis ez történt. Az eredeti MAC-esem meg már több éve megvan, és semmi baja.
Vettem már jó ecsetet az olcsó ecsetek közül is, szóval az ár önmagában még nem jelenti, hogy egy ecset rossz.
Ugyan nagyon szeretem a 187-est, de legközelebb szerintem nem azt vennék. Legalábbis nem a MAC-től. A Bőszecsetnél 4000 forint a hasonló ecset, az szerintem megér egy próbát (igaz, én kísérletező kedvű vagyok). Vagy kipróbálnék helyette egy kabukit. Mind a kettő elvileg ugyanazt a célt szolgálja.
Mostanában egy lapos alapozóecsetet kezdtem el használni (egy ecsetkészletből, amit a shopnak tesztelek), és azt is szeretem, talán, mert vastagabb, mint az előző lapos ecsetem és valahogy nem annyira munkás szépen felvinni vele az alapozót.
Na jó gyorsan írtam és kissé kimaradtak betűk, számok. Mondom bekattanok:)
Köszi!
Alig várom a véleményed az általad tesztelt lapos alapozóecsetről és remélem hogy beválik és a shopban is kapható lesz, mert akkor inkább megvárom és nálad veszem meg. Ami tuti az tuti . Én csak végre szép pofikát akarok:)
Ja igen majd elfelejtettem:) Mekkora árengedményt kapok az ecsetre lévén hogy én leszek az első aki kérek belőle:) Hehe. Stipi stopi stipi stopi, mindenki más már csak utánnam jöööööööön:) Csak váljon is be:) Alig várom.
Off topic”Néha nem is tudom minek mentem én egyetemre, sminkesnek meg műkörömépítőnek kellett volna mennem. Azt hittem majd megkomolyodok erre tessék:)”
Én is közgazdász vagyok eredetileg.:D Az ecsetekre meg majd visszatérünk, amint aktuálisak lesznek. A bizalmat előre is köszönöm.
Már többször is volt, hogy beharangoztam valamit, aztán bárhogy erőlködtünk, nem jött össze. Eddig még semmi sem ment simán. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább majd minden napot nyugtával dicsérek.:)
Sziasztok!
A vaterás gealach86 kisasszony kamu MACet árul, biztos forrásból tudom, mert sajnos vettem tőle 1 hamis palettát:P Szerintem hagyjátok ki az életetekből……
nyusz
Sziasztok!
Van egy problémám, amiben segítségre lenne szükségem. Nem tudom, hogy milyen szemceruzát válasszak. Bármelyiket is vettem meg idáig, pillanatok alatt elmaszatolódott az alsó vonal. A szemem alatt lesz egy szürke folt, a vonal pedig kopottas, mintha csak szaggatott vonalat húztam volna, a fekete már csak szürkés. Remélem tudtok ajánlani terméket, vagy valamilyen technikát (esetleg mindkettőt)arra, hogy végre szépen, s tartósan ki tudjam húzni a szemem.
Előre is nagyon köszönöm a válaszokat!
Szia!
A szemceruzák a bennük lévő viasz miatt szoktak puhák lenni és könnyen eldolgozhatóak. Ez persze a hátrányukra válik, ha tartósságról van szó, mert a bőrünk meleg, emiatt a viasz is melegebb. Ezért a szemceruzára én gyakran azonos színű por szemfestéket is szoktam tenni. Vagyis a fekete ceruzára fekete festéket. Néha nedvesen viszem fel a port mert attól intenzívebb lesz a szín és tovább is tart.
Ha egy kicsit zsírosabb a bőr a szemed körül, akkor az is lehet a ludas. Ilyenkor egy nagyon kevés púder is nagy segítség lehet a vonal alatt, mert szárazon tartja a bőrt és helyén marad a ceruza.
Sokan használnak speciális szemhéjalapozókat/primert a szemfesték alá. Ezzel az első lépéssel érik el, hogy a szemfestés tartósabb legyen. Ilyen például itthon az Artdeco-nak van. (Illetve hamarosan a shopban is kapható lesz egy másik márka.) Ezeket az alapokat nagyon vékonyan a szem alá is fel kell vinni, és szintén segítenek a problémán.
Szintén fontos, hogy ha szemránckrémet használsz szemfestés előtt, akkor az teljesen szívódjon fel mielőtt elkezded kifesteni a szemed. A felesleget mindenképpen töröld le, mert különben a smink csak \”csúszkál\” a bőrön, nem tud összedolgozódni vele.
Remélem, hogy ez segített.:)
Szia!
Én nemrég vettem egy NYX szemhéjalapozót. Ügyelek arra, hogy gondosan eldolgozzam a szemhéjamon, és por állagú szemhéjpúdert használok, mégis nagyon gyorsan bezsírosodik, összecsomósodik, és egy csíkba áll az összes.
Mit tegyek?
Roxy
Eddig még nem próbáltam a NYX szemhéjalapját, de azért van pár javaslatom.:)
1.Mielőtt felviszed, egy papírzsepit nyomj a szemhéjadra! Ezzel is zsírmentesíted az alapot.
2. Próbáld meg csak nagyon-nagyon vékonyan felvinni. Tényleg nagyon keveset. Sokszor pont azért csomósodik és gyűlik össze, mert van egy kis felesleg.
Remélem, hogy ezek segíteni fognak majd. Ha mégsem, akkor esetleg nagyon pici áttetsző, matt púdert vigyél fel alá és dolgozd bele a bőrbe. Ez is segíthet a zsírosodás csökkentésében.
köszönöm a gyors választ
sokat segítettél!! Biztosan megfogadom a tanácsodat! Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek.
Szívesen.:) És viszont kívánom.:))