Válogatós
Rengeteg sminkkel és divattal kapcsolatos cikket és bejegyzést olvasok naponta. Mindig akadnak érdekességek. Ezek egy részéről be is számolok, egy részéről pedig “csak” szerettem volna írni, vagy legalább megemlíteni őket. Arra gondoltam, hogy miért ne csinálhatnék belőlük egy válogatást időről-időre? Talán van köztük olyan, amit a megosztásaim között már láthattatok, ha követitek őket, de azért nem csak ezek vannak. Nézzük, mit is hoztam most…

Ma fedeztem fel egy újabb, nagyon jó sminkes blogot, a Lolly Make Up and Beauty blogot. Habár a neve nem ezt sugallja, de ez egy magyar blog, úgyhogy én ennek külön örülök. Rögtön ki is tettem oldalt a linkek közé, mert maximálisan ajánlom. Az egyetlen nyűgöm, hogy a blog.hu-n van, emiatt nem tudok kommentelni, de ez már legyen az én bajom. Alapból már a blog léte elég lenne ahhoz hogy ajánljam, de ezen belül is nagyon tetszett az Alapkellékek IV-es bejegyzés. Alapos, érdekes, konkrét, szóval szerintem ti is szeretni fogjátok.
Ezek után azonban jöjjön valami bőrápolással kapcsolatos. Ez a hír egyenesen Írországból érkezett, noha amúgy nincs különösebben semmilyen ír vonatkozása, ellenben nagyon érdekes. Vigyázok a fehér bőrömre. Ennek köszönhetően most már több éve sikerült visszaszorítanom a pigmentfoltok térhódítását a bőrömön. Szépségtanácsadói múltamból pedig nagyon jól tudom, hogy milyen sokan harcolnak folyamatosan a foltmentes bőrért. A Clinique Even Better Skin Tone Correcting Moisturizert is pontosan ezért fejlesztgették nyolc évig. Az egyik legfontosabb alapanyag benne egy különleges élesztőenzim. Azért van benne persze még egy csomó minden más is. Segít a bőr nedvességszintjének a helyreállításában, és állítólag négy-nyolc héten belül a foltok 50 százalékkal csökkennek, és a bőr színe egyenletesebb lesz.
A Bobbi Brown októberi újdonságai nem kis fejtörést okoztak nekem. Ugyan hogy fokozhatnám már azt, hogy hű, meg ha, meg de jó? Az őszi újdonságai között van ugyanis nyolc, elképesztően gyönyörű, metálfényű, tartós krémfesték. Most komolyan mi mást kívánhatnék még tőlük? Ezek után eléggé eltörpül az, hogy intenzívebb színű, új szájfényeket is a piacra dobnak. Drágaszágaim… A cikkhez tartozik egy kis képnézegető applikáció, ott megtekinthetitek az újdonságok fotóit is.
Ha már a Bobbi Brown gyönyörűségek kapcsán úgyis a Fabsugarnál jártok, akkor ne hagyjátok ki a párizsi divathét smink és hajtrendjeit! Ez már a tavaszi szél, ami kicsit eljátszadozik velünk így mutatóba ősszel, hogy elfeledkezzünk egy kicsit a télről, és jó előre megtervezhessük a jövőnket. Minden a négy fotó a cikk alatt képgalériákra linkelődik, szóval lehet csemegézni.
Na de aki a jelenben él, és akinek most nagyon is ősz van, és a tavasz csak valami távoli lehetőség, az sem marad ki semmi jóból. Van ugyanis ez a szép, hosszú, sok képes cikk, ami összefoglalja egy kicsit az ősz trendeket, egy kicsit más szemszögből. Mint például, ha azt mondom, hogy lila (ami ugye most nagyon trendi szín), akkor következnek a képek, hogy melyik nagy, kozmetikai cég milyen lilával kecsegtet minket most ősszel és télen. Klassz ötlet.
Ez egy másik érdekes bejegyzés, de ezúttal a rúzsokról. A hangsúlyos, vibráló színű rúzsok visszatértek, amiért én személy szerint hálát adok. Lehet tobzódni, válogatni… Ez a bejegyzés alapvetően egy kis linkgyűjtemény, ami 10, rúzsokkal foglalkozó bejegyzést tartalmaz. Legyen szó natúr rúzsról, burgundiról, vörösről, mattról vagy fényesről, nagy valószínűség szerint itt megtalálod.
Ezzel a frizurával szemezgetek egy ideje. Tudom, hogy kifejezetten tavaszi hangulatú vagy esetleg tündéres, de mindenesetre bájos, és eléggé távol áll attól, amilyen frizurákat magamnak generálni szoktam. Van hozzá képekkel tarkított, instrukciós rész is, de egy ilyen alapvetően némileg csökkent képességű hajszobrásznak, mint amilyen én vagyok, ez eléggé nagyvonalú levezetés. De azért egyszer megpróbálom. Meg én. Igen. Mondom, hogy meg.
A Beauty Brainsről már nem egyszer volt szó. Ha a tények érdekelnek a szépség mögött, akkor náluk jó helyen járok. Most éppen arról tudósítottak, hogy állítólag végre sikerült olyan kozmetikai terméket kifejleszteni, ami segít (nem csak optikailag, hanem ténylegesen) kicsinyíteni a tág pórusokat. A Lens Esculenta, egyfajta lencse képezi az újdonság alapját.
Szeretem az olyan blogokat, ahol mások mondanak véleményt olyan termékekről, amit ki szeretnék próbálni, de sajna nem mindig tehetem. Ezért külön örülök a Lolly Make Up and Beauty blog-nak – is!
Ja igen, az a Bobbi B. metál kollekció … hmmmmm ide nekem acca mind!
-
Magyar
- Aidan
- Berta blogol
- Budoár *bjuti*
- Fashiontime
- Hazelberry
- Krémmárka blog
- Livin' Pretty
- Lumena
- Madeinbeauty
- Magyar Drag Portál
- Női lapok
- Our Fashion Blog
- smink.lap.hu
- Sminkblog
- Sminkelők Klubja
- Sminktippek
- Sminktrend
- Szépség. Blog. Nemzetközi
- Doe Deere Blogazine
- FASHIONFACE
- Illamasqua
- Makeup Geek
- Mishka
- MissChievous
- Nireyna sminkjei
- Temptalia
- Tiffany D Sminkkel máshol
- Broadcast Systems & Multimedia
- Facebook sminkkel
- Megosztásaim
- Shop.sminkkel.com
- Youtube sminkkel















