Cikkek

Fust T

Galambszürke szemfestés

4

fust1Tiffany Taylor Swift féle puha, füstös szemnek nevezte, én meg galambsminknek. Galamb, hiszen pihe-puha szürkés szemfestés, oldalt szürke kis szárnyakkal, és olyan kis ártatlannak látszik, pedig újra meg újra pimaszul belesétál a látóterünkben, és azon kapjuk magunkat, hogy már megint odanézünk. Ez egy igazi klasszikus  alapsmink, ami ráadásul nagyon trendi is, szóval itt a helye. És természetesen nem csak szürkéből készíthető el.

Tiffany tett fel egy szemfestékalapot, hogy a smink majd tartós legyen. Aztán nagyon puha fekete szemceruzát vitt fel a szemhéjra körülbelül a szem 2/3-ig, amit ecsettel, körkörös mozdulatokkal eldolgozott.  Az egész smink a jó satírozástól kapja a lágyságát, a “lelkét”, hiszen nincsenek éles kontúrok, “csak” egymással kapcsolatban lévő, folyamatosan összemosott árnyalatok. A szem sarkában felfelé ívelő szárnyak formája megvan, de a satírozásnak köszönhetően könnyed, majdhogynem súlytalan. Erre kerül a por állagú sötét szemfesték, amitől egyrészt a smink sokkal tartósabb, másrészt még több mélységgel gazdagodik a szemfestés.

fust2

Ez a pont a füstös hatás kritikus pontja. Ilyenkor (legalábbis az erősebb sminktől idegenkedők) megijednek, hiszen a smink még nyers, erőteljes, néha még kaotikus is, pedig azzal, ami ezek után következik hirtelen minden a helyére kerül. Ennyi sötét kell ahhoz, hogy a szemfestés formát és mélységet nyerjen, hogy aztán később a világos színekkel és fényekkel megteremtődjön az egyensúly.

fust3

A következő lépés egy natúr, világos szín felvitele a belső szemzugba. Ez a szín egy kicsit rá mehet a sötét részre is, hogy satírozáskor az átmenet még folyamatosabb legyen. Ezután egy kis szaténfényű port visz a matt fölé. Lehet, hogy ez már van, akinek sok. Ha van egy kellemes fényű, natúr színed, akkor akár használhatod csak azt a két világos árnyalat helyett. De láthatod, hogy így sem lesz belőle vakolat. A szemöldök alá highlighternek most is egy nagyon világos árnyalat kerül. A szemet aztán fekete színnel húzta ki alul és felül. Az ilyen sminkhez minimum erős szempillaspirál dukál, de egy nem extrém  műszempilla sem túlzás. Íme a videó:

[pro-player width='510' height='315' type='video']http://www.youtube.com/watch?v=l6IltmNGx4s[/pro-player]

A felhasznált sminkeszközök listáját és még több képet Tiffany blogján találhatsz.

A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

  1. Kiki
    Kiki11-04-2009

    Én ilyen színnel szoktam magamat legtöbbször kifesteni.
    Imádom a szürkét,mert nagyon megy a zöld szememhez!

  2. VKOrsi
    VKOrsi11-04-2009

    ez gyönyörű!

  3. Orsi
    Orsi02-22-2011

    ma végre volt időm kisérletezni.nagyon tetszik ez a smink,nagy kedvenc a füstös,szürkés árnyalat,kék szemhez remekül passzol-szerintem:)örök hála érte,hogy feltetted:D

    • sminkkel
      sminkkel02-25-2011

      Nagyon szívesen.:)

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.