Cikkek

Nyeremeny

Aktuális nyeremények és kihívások

1

nyeremenyVonzódom a nyereményjátékokhoz. Ha tehetem, szívesen veszek részt bennük, és nyertem már pár dolgot így életemben, szóval figyelek. Az internetnek hála már nemzetközi szintre emelhetem eme rajongásomat, ami másnak is hasznára lehet, mert hogy most is éppen azért szedtem össze végre magam, hogy megosszak pár érdekes lehetőséget.

1. Illamasqua – tervezz körömlakkot kihívás

Habár (lehet, hogy csak elvileg) ennek a nyereménynek a legkisebb a pénzben kifejezett értéke, mégis ez az egyik legérdekesebb és legizgalmasabb az aktuális kihívások közül. A feladat az, hogy álmodd meg a saját körömlakk árnyalatodat, írd le maximum 50 szóban (angolul) és a téged inspiráló képpel vagy fotóval küldd el az Illamasquának március 14-ig. A zsűri híres tervezőkből áll, akik egy árnyalatot választanak a beérkezettek közül, amit aztán az Illamasqua legkiemeltebb boltjaiban árulnak majd. Természetesen te is kapsz belőle, mégpedig elsőként. Az is lehet, hogy felfigyelnek az alkotói vénádra.

2. Sminknyeremény a Lancome Germany-tól

nyeremeny2Miss Chievous jelentette be a német Lancome nyereményjátékát. Habár a német nyelv ismeretének hiánya némi nehézséget okozhat a nevezésben, mégis azt mondom, hogy ez egy egyszerű játék, és kábé két percet igényel. A nyeremény: 10 darab, egyenként 272 euró értékű sminkcsomag (mindent tartalmaz, ami a jobb oldali képen látható sminkhez szükséges)  illetve 100 darabot sorsolnak ki a Lancome legújabb szemspiráljából, a Hypnose Precious Cells-ből.

A játék menete:

  • -A Lancome Germany Facebook oldalán kattints a “rajongó leszek” gombra!
  • Majdnem a “rajongó leszek” gomb alatt van a Gewinnspiel fül, most erre kell kattintani.
  • Eztán a Zum Gewinnspielre kattintás után egy kitöltendő rész következik: Frau / Herr = Nő / Férfi
    Vorname = Keresztnév, Strase & Hausnummer = Utca és házszám, Nachname = Családi név, PLZ = Irányítószám,
    Ort = Település
  • Mindkét lehetőséget be kell jelölni, és elküldeni az adatlapot.
  • Kaptam egy ellenőrző mailt és rákattintottam a linkre.

Ennyi. Tudom, hogy bonyolultnak tűnik, de nem volt nehéz. A nyerteseket véletlenszerűen választják ki. Eredményhirdetés: március 15-én.

3. Letzmakeup 100. videó játék

Ahogy a youtube-on általában, úgy ebben a játékban is kétféle nyeremény van. Egyrészt lehet nyerni hozzászólás beküldésével, másrészt sminkvideó beküldésével. Eszméletlen sok a nyeremény, ezért most nem sorolnám itt fel, hogy ki mit kap (természetesen jobbnál jobb sminkcuccok), van róla egy hosszú videó. A beküldési határidő: március 17. Alapfeltétel, hogy fel kell iratkozni Siobhan (Letzmakeup) youtube csatornájára. Vagy a videó vagy a komment részre jelentkezhetsz, a kettőre együtt nem.

Nyeremény hozzászólással:

Pár mondatban angolul le kell írni, hogy miért szeretsz sminkvideókat nézni. Értékelni kell a videót, vagyis a csillagokra kattintani, és favorite-ra is kattintani kell, amitől ez a videó a kedvenc videóid közé kerül, ahonnan bármikor kitörölheted. Ennyi. Az a kérés, hogy mindenki csak egy kommentet írjon.

Nyeremény sminkvideóval:

A videó témája St. Patrick napi smink vagy Valentin napi smink. Max két videót küldhetsz be. A sminkek lehetnek egyszerű, hétköznapi sminkek, de lehetnek fantáziasminkek is, természetesen a smink legyen a te munkád. A videó lehet slideshow jellegű, vagy hagyományos sminkvideó. A hossza kettő és öt perc közé kell, hogy essen, és új videónak kell lennie. Vagy mondd be, vagy írd ki a felhasználóneved valahol a videóban. A videó címében legyen benne: “LetzMakeup Contest Entry, és videóválasz legyen az eredeti videóra.

Ha valamit nem értetek, kérdezzetek bátran!

A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

  1. filumena
    filumena03-03-2010

    Jobbnál jobb játékok. Köszi, hogy megoszottad velünk.

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.