Cikkek

Evenbetter B

Clinique Even Better Clinical Dark Spot Corrector

40

evenbetterNémileg paranoid vagyok, ha a napról van szó. Védekezek, óvok és menekülök. Ott még nem tartok, hogy rémálmaim is legyenek, de tényleg igyekszem vigyázni magamra. És habár sosem voltam nagy barátja sem a szoláriumnak, sem pedig a napozásnak, mégis jópár éve szép nagy szigetekként megjelentek az első pigmentfoltok (A pigmentfoltokról itt olvashatsz részletesen) a habfehér bőrömön. Azóta duplán vigyázok, és elég szépen sikerült visszaszorítani őket. Szépen, de nem teljesen. Ezt mindig megerősítette a nagyítós tükröm is, amit ráadásul itt tartok a gép mellett.

Amikor tesztelésre kaptam a Clinique Even Better Clinical Dark Spot Correctorából, kíváncsi voltam az eredményre. Utólag sajnálom, hogy nem készítettem fotót a korábbi arcbőrömről, a használat előtt, mert így nem tudom képileg megmutatni a különbséget a három héttel későbbi bőröm és az akkori között. Nem is gondoltam, hogy egyáltalán lesz igazán számot tevő különbség, hiszen magamat csak az enyhén hiperpigmentáltak közé sorolom. Pedig alig egy hét sem telt el, és láttam a különbséget, ami azért is nagy szám, mert nem vagyok az az észrevevős fajta. (Tudom, szégyen, de így van.) Persze tudom, némi placebo hatás bejátszhat.

A különbség, amit látok az, hogy a bőrszínem egyenletesebb, ragyogóbb, fiatalabbnak látszik. Mindig kedveltem az erősebben fedő alapozókat, de most nem érzem szükségét, hogy erősebb fedést válasszak. Általában vagy full sminkben jelenek meg, vagy teljesen natúr arccal, de most nem egyszer volt olyan, hogy nem használtam alapozót, mégis elégedett voltam a bőrömmel. Persze nem oldódott meg minden gondom, hiszen a pórusaim azért tágabbak, mint szeretném, néha most is vannak pattanásaim, a szemem még mindig karikás, és a bőrpírom is sokszor előjön még, mégis sokat javult az összkép. Egytől tízes skálán régen úgy ötösre értékeltem volna a bőröm, de most inkább 7/7,5 közé tenném.

A szérum állaga szuper, mert gyorsan és nyom nélkül szívódik fel, pedig én erre eléggé háklis vagyok, nem szeretem a krémezett bőr érzést. Alig van illata, ami nálam szintén jó pont. Arctisztítás után, a hidratáló előtt használom, naponta kétszer. Az amúgy extra érzékeny bőröm nem pirosodik ki tőle. Az egyetlen negatívum, amit említhetek az az, hogy a csomagolásnak köszönhetően nem tudom, hogy mennyit használtam még el, és mennyi van még hátra. Illetve van még egy negatívum, bár ez viszonylagos, ez pedig az ár, ami 12.800 forint. Hétfő óta kapható.

De gondolom, érdekelne benneteket, hogy mi is az Even Better Clinical Dark Spot Correktor? (Ide kattintva pdfben megtalálod a részletes termékinformációt.) Ez egy gyógyszer hatású, pigmentfolt-halványító készítmény, ami:

  • evenbetter2Jelentősen enyhíti a pigmentfoltokat, és megakadályozza az újabbak kialakulását.
  • Egyenletesebbé teszi a bőrszínt.
  • A hatékony antioxidáns (például ez a kis lila bogyó itt oldalt) védi a bőrt a szabad gyökök káros hatásától.
  • Exfoliál (glükozaminnal és szalicilsavval), ezáltal segíti a bőr megújulását.

De mitől más ez, mint az eddigi Even Better Skin Tone Corrector?

A szérum összetétele változott, és az új, clinical corrector sokkal hatékonyabb. Pedig már az Even Better Skin Tone Corrector is a legkedveltebb Clinique termékek közé tartozott, és egy darabig még kapható lesz.

Mit jelent, hogy gyógyszerhatású az új Even Better Clinical Dark Spot Corrector?

Nagyon sokáig a pigmentfoltok ellen a 4%-os Hydroquinone volt a megoldás, ami sokaknál allergiás reakciót váltott ki, és csak orvos írhatta fel. Olyan terméket igyekeztek kifejleszteni, ami hatékonyságát tekintve legalább olyan hó, mint a Hydroquinone, de mégsem irritálja a bőrt. Az én érzékeny bőröm szerint ez egy gyengéd, de hatásos termék.

A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

  1. EB
    EB03-26-2010

    Juj, nekem a szám felett illetve a szám körüli rész pigmentes.Nem durván, de észrevettem.Olyan, mintha bajszom lenne:S Biztos az én hibám,glom nem védekeztem eléggé.Mit lehet ezzel tenni?Ugy értem korrektoron kivül?

  2. EB
    EB03-26-2010

    Na, várjunk, ezt benéztem:S Bocsi, kicsit fáradt vagyok ma.
    Most ez egy olyan szinezett korrektor, ami segit ezekben a dolgokban?!
    Rohanok venni ilyet:)

    • sminkkel
      sminkkel03-26-2010

      Nem, ez nem színezett korrektor, ami optikailag segít, amikor éppen felkened. Ennek a célja, hogy a foltok halványodjanak, illetve tűnjenek el, hogy egyáltalán ne legyen foltbajusz a száj fölött.

  3. Mariah
    Mariah03-27-2010

    Ez jó a szem alatti karikákra is? mert én azzal küzdök egyszerűen ha nem vagyok ki korrektorozva mmindenki azt kérdezi beteg vagyok -e?még a bobbi brown corrector sem tünteti el,,,,,:-(

    • sminkkel
      sminkkel03-27-2010

      Ez nem rossz kérdés, de nem tudom pontosan megmondani. Ahogy már írtam, ez nem korrektor, hanem a bőrre ható szérum.
      Többféle szem alatti karika van. Az enyém pl. kékes (mert nagyon vékony a bőröm, és látszanak az erek), de van a barnás karika, ami valóban erősebben pigmentált, és amin segíthet egy bőrhalványító szérum vagy krém. De nem tudom megmondani, hogy ez a szérum alkalmas lehet-e rá.
      Megkérdezni meg tudom, de nem tudom, hogy a te karikád pontosan ebbe a kategóriába tartozik-e…

  4. Mariah
    Mariah03-27-2010

    Nekem kajak barnás,egyszerűen borzasztó,smink nélkül rémisztőnek látom magam:s

    • sminkkel
      sminkkel03-28-2010

      Sajnálom.:( Bevallom, én kevésnek érzem magam, hogy konkrétan tudjak segíteni. Nem tudok eleget a bőrről.

  5. EB
    EB03-29-2010

    Mariah, én detto barnás karikákkal küzdök:(
    Nekem azért alapozóval nem látszanak:O De én is, ha nem vagyok lealapozva ott, borzasztóan nézek ki.
    Még a BB sem segit?PEdig olyat akartam venni.Minden esetre ezt a szérumot kiprobálom a pigmentjeimre.

  6. nemeth hajnalka
    nemeth hajnalka04-20-2010

    nagyon meg köszöném ha valaki le irná nekem hogy hol lehetne ezt a clinque halványito krémet.Mert már sajnos évek ota küzdök a foltokkal és sajnos még eddig el halványitanni se sikerült és már nagyon csunyák köszönöm aki tud kérem segitsen hajnalka

    • sminkkel
      sminkkel04-20-2010

      A Clinique termékeit a nagy drogériákban lehet itthon beszerezni: Douglas, Marionnaud, Müller. Illetve a Clinique boltjaiban vagy pultjainál, amik nagyobb plázákban megtalálhatóak. Sajnos a Clinique-nek nincs hazai weboldala, ahol erről tájékozódni lehetne.:(
      Nem tudok hazai Clinique termékeket forgalmazó webáruházról. A strawberrynet-en lehet Clinique termékeket rendelni, de sajnos nincs még ez az új halványító. Ha esetleg mailben leírod, hogy hol laksz, akkor megkérdezem a Clinique-től, hogy hol van legközelebbi pont, ahol tudsz vásárolni.

  7. nemeth hajnalka
    nemeth hajnalka04-20-2010

    esetleg kaphatnék e egy olyan cimet ahol meg rendelhetö köszönöm Hajnalka

  8. nemeth hajnalka
    nemeth hajnalka04-20-2010

    Nagyon szépen köszönöm a gyors választ én csengödön lakom és ha esetleg lehetne nekem valami megoldást találnni azt nagyon meg köszöném köszönöm

    • sminkkel
      sminkkel04-22-2010

      Azt a választ kaptam, hogy a Bp. Váci utca-i Clinique üzletet (+36-1-266-78-28) kell hívni, és ők ki tudják postázni neked a terméket.
      Az enyém most fogyott ki, szóval úgy úgy bő másfél hónapra volt elég az adag, amit csak az arcomon használtam. Az én foltjaim nem erős foltok, de nagyon sokat javultak. A krém mellett erősen odafigyelek a napvédelemre is.

  9. Kecskés Adrienn
    Kecskés Adrienn04-21-2010

    Helló!
    Bócsán lakom, érdeklődni szeretnék, hogy itt a közelben pl, Kiskőrösön vagy Kecskeméten , van e olyan üzlet ahol meglehet ezt vásárolni?
    Előre os köszönöm….
    Adrienn

    • sminkkel
      sminkkel04-22-2010

      Szia! Kecskeméten, az ottani Douglas parfümériában megvásárolhatod. A Malom bevásárlóközpontban van, a Korona u. 2 szám alatt.:)

  10. sminkkel
    sminkkel04-21-2010

    Kértem a Clinique-től eladási hely listát.:))Amint megkapom, küldök nektek mailt.

  11. németh hajnalka
    németh hajnalka04-27-2010

    nagyon szépen köszönöm a felvilágositás nagyon sokat segitettél köszönöm

    • sminkkel
      sminkkel04-27-2010

      Nagyon szívesen. :)

  12. ....
    ....05-14-2010

    ez a krém tényleg segített nektek?:O

    mert az én arcom tele van ilyen barna anyajegyekkel, ill. pigmentfoltokkal.

    alapozo nélkül borzalmasan nézek ki.. :S

    járok szoliba de az arcom sose barnul le így nagyon látszanak a foltok még alapozóval is.

    köszii a válaszokat. :)

    • sminkkel
      sminkkel05-14-2010

      Nekem valóban segített a krém, de ahogy írtam, nem vagyok súlyos eset. Sajnálom, hogy elfogyott, és ezért per pillanat szünetel a kezelés.:(
      A foltjaidat a szolárium kifejezetten szaporítja. Az egyik legrosszabb, amit tehetsz velük pont a szolizás és napoztatás. Mindenképpen erős fényvédős krémet érdemes használnod még hétköznap is.:(

  13. nemeth hajnalka
    nemeth hajnalka06-05-2010

    szia végre be szereztem a krémet már lassan egy hete használom és már nagyon várom az eredményt köszike szia

  14. lilla
    lilla06-06-2010

    Hello.

    Ha szolizok és be van kapcsolva az a arc barnito izé akkor több anyajegy jöhet az arcomra? mert ugyvettem észre hogy szaporodnak.. de nem gondoltam volna hogy azért. és ha nem hagyom abba a szolizást és veszek ien korrektort akkor is eltűnteti? köszii a válaszokat : )

    • sminkkel
      sminkkel06-07-2010

      Szia!

      Igen, okozhatja a szolárium a pigmentfoltokat. Nem csak az a baj velük, hogy egyre többen lesznek, hanem idővel összeállnak nagyobb foltokká és sötétebbek lesznek.
      Pigmentfoltokat szerezni könnyű, eltüntetni nagyon nehéz. Halványítani sem könnyű őket, ráadásul az is lassú, költséges folyamat.
      A legtöbb pigmentfoltok elleni krémet és kúrát ősszel és télen ajánlják elvégezni, mert akkor nem süt a nap. Ezt a szérumot lehet nyáron is használni, de csak erős fényvédő használata mellett. Ha egy ilyen krémet használsz, de mellette szolizol, az kicsit olyan, mintha lyukas lenne a csónakod. Hiába mered ki belőle a vizet, ha mindig újabb folyik be a lyukon át.:(
      A foltjaidat érdemes egy kicsit komolyabban venni.

      • sminkkel
        sminkkel06-07-2010

        Elfelejtettem írni, hogy pont emiatt népszerűek ma már az önbarnítók, és nem a szoláriumok.

  15. nemeth hajnalka
    nemeth hajnalka06-07-2010

    szia én is járok szoliba de ugy szolizok hogy közben le takarom az arcom de csak azért gondolom hoy ugy hogy járnom kell mert igy a foltok talán nem annyira ütnek el a börömtöl és talán anyira nem is feltünö.És ez által egy szine lesz az arc börömmel a többi test részem is szerinted ez jó vagy rosz köszike szi

    • sminkkel
      sminkkel06-08-2010

      Ez általános tévhit. Nem barnul hozzá az arcod a foltokhoz. A különbség megmarad. A foltok is sötétebbek lesznek, meg a bőröd is, csak foltból lesz majd több. :(

      És érdemes azt is tudni, hogy azok a foltok, amikor most jönnek ki, lehet, hogy már évekkel ezelőtt keletkeztek. Ezért hiába állsz le, egy darabig még szaporodhatnak. És nem kell szoli sem hozzá, vagy a napozás. A bőr emlékszik a napra.

      Egyszer már írtam a napvédelemről itt. De ebben a bejegyzésben is van egy részletes leírás arról, hogyan alakulnak ki a foltok.

  16. lilla
    lilla06-08-2010

    sziasztok. szoval szerintetek hogyha abbahagyom a szolizást és használom ezt a krémet + bőrvédőt és kerülöm a napot akkor eltűnhetnek a foltok??

    meg láttam avon katalogusba egy olyan terméket,ami szintén pigmentfolt halványitó. A termék neve: Anew Clinical Luminosity Pro (5000 ft) , szerintem ez új termék, hogyha valakinek van róla véleménye tapasztalata akár pozitiv akár negativ irja le legyenszives. köszönöm szépen :)

    • sminkkel
      sminkkel06-15-2010

      Első körben már az is jó, ha nem szaporodnak. Aztán halványodni fognak. És úgy tűnnek el. De jövőre egy részük újra támadhat, mert ilyenkor azok a sejtek, amik a barnaságért felelősek, megbolondulnak. Nem egyszerű őket megnyugtatni.
      Az Avonos krém engem is érdekelne.:)

  17. nemeth hajnalka
    nemeth hajnalka06-08-2010

    szia szeretném még meg kérdeznni hogy szerinted milyen árnyalatú alapozót kell használnom.Sötétebb vagy a foljaimmal egy szinüt vagy egy árnyalattal világossabbat vagy pedig elég világosat. Köszönöm szia

    • sminkkel
      sminkkel06-15-2010

      Szia. Ezt elég nehéz így megmondani. Nem tudom, hogy milyen típusú a bőröd, mennyi sminket bír el…
      Nem is annyira az árnyalat a kérdés, -mert szerintem maradj a bőröd színével egyező alapozónál- inkább válassz erősebb fedésű alapozót és korrektort.

  18. nemeth hajnalka
    nemeth hajnalka06-15-2010

    szia és még csak egy kérdésem lenne még pedig az hogy az alapozó milyen hatással van a börömre ha napon vagyok esetleg baj-e vagy nem és szabad -e napon lenni vele eddig még ugy vettem észre hogy ninccs töle semmi baja a börömnek de jó lenne tudnni mégis hogy nem teszek vele több kárt hogy nem-e ég rá az arcomra.köszike szia

    • sminkkel
      sminkkel06-18-2010

      Erre sajnos pontos választ nem tudok neked adni. Ez leginkább az alapozódtól függ. Hogy mik az összetevői, hogy reagál a melegre. De ennyire mélyen nem ismerem a kozmetikumok összetevőit. Az mondjuk biztos, hogy tűző napon sem alapozóval sem anélkül nem tanácsos sokat tartózkodni. Ha tudsz, napozz inkább árnyékban.

  19. Mariann
    Mariann05-14-2011

    Szia!Nagyon örülök,hogy leírtad a tapasztalataid..Sajnos nekem nem az arcomon van alegtöbb pigmentfolt hanem a testemen,ezt a krémet szerinted kenhetem mondjuk a kezemre vagy hasamra is?Mert ugye jön a nyár és ilyenkor mindig nagyon rosszul érzem magam…Pedig olyan szépen letudnék barnulni…csak midnig félek az újabb pigmentfoltoktól…

    • sminkkel
      sminkkel05-14-2011

      Szerintem, semmi akadálya, hogy a testeden is használd. Ha pedig magasabb faktorú ásványi/fizikai fényvédőt használsz, akkor az nagyrészt visszaveri a napsugarakat a bőrről, ezért kevésbé hajlamosít a foltokra.

  20. Marcsi
    Marcsi03-14-2012

    Szia!
    Azt szeretném kérdezni hogy aknék után megmaradt piros foltokra is használ ez a krém?
    Mert eddig semmivel sem tudtam őket eltüntetni :(

    • László Viktória
      László Viktória03-14-2012

      Szia Marcsi! Sajnos ez a krém elvileg nem segít rajtuk. Kifejezetten a pigmentfoltok halványítására találták ki, ami más, mint a heges rész. Ettől még lehet hogy picit javít rajtuk, mert megújítja a bőrt, de szerintem nem ő lesz a tuti befutó.:(

  21. Marcsi
    Marcsi03-15-2012

    Köszönöm a választ :)
    Nekem a minap az egri Douglas üzletben azt mondta az egyik eladóhölgy hogy segít rajtuk.
    Viszont kaptam belőle mintát, úgyhogy most kísérletezek…. :)

    • László Viktória
      László Viktória03-16-2012

      Mindenképpen írd meg, hogy mire jutsz, légy szíves.:)

  22. Noemi
    Noemi05-06-2012

    Szia!
    Nekem a hasamon vannak pigment foltok. Ezt a krémet arc bőrön kívül hasra is lehet kenni?:)
    Ki fogom próbálni!

    • László Viktória
      László Viktória05-06-2012

      Szia! Simán használhatod a hasadon.:)

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.