Alapozó pattanásokra

Az amerikai bőrgyógyászati akadémia szerint az amerikai nők fele szenved felnőttkori pattanásoktól. Én is közéjük tartozom. Kivéve, hogy nem vagyok amerikai. De szenvedni szenvedek. Nagyon szenvedek. Pláne így tavasszal, amikor együtt rügyezek a fákkal. Külföldi blogokban már jókat olvastam a Clinique új alapozójáról, ami direkt erre a problémámra kínál, nem csupán optikai megoldást.
Az összetétele elég kíméletes, hogy az irritált bőr (ami esetemben duplán együtt jár a pattanásokkal) jól viselje , (sőt, hűsíti is a bőrt) a bőr nedvességegyensúlyát fenntartja, miközben szabályozza a faggyútermelést. Ugyanakkor aktív pattanáskezelő hatóanyagokat is tartalmaz, elfedi a bőrpírt és a tág pórusokat. Természetesen és szépen fed, akár nyolc órán át. Szóval ezért várok egy ideje erre az alapozóra. Hétfő óta már kapható. Az ára 6500 forint. És hogy akkor miért nincs még nekem? Mert eléggé üres a pénztárcám. De lesz ilyenem, az tuti. Szükségem van rá, pláne így tavasszal, amikor csokrokban nyílnak a virágok és a pattanások.




























Ez a túl szép, hogy igaz legyen kategória:D Kíváncsi vagyok, mennyire szárítja ki a bőrt.
dejóóóóóó:)
és ezt lehet a Müller drogériában kapni?
Mert Szolnokon nincs Douglas.
légyszi válaszoljatok!! elég sürgős lenne…
előre is köszi:))
Elvileg kell, hogy a Müllernél legyen Clinique.:)))) Érdekelne majd a tapasztalatod. Én is fogok venni, ha jött egy kis pénzem, és akkor majd beszámolok róla.:)
Kell hogy a Müllerben is legyen Clinique. Majd meséld el, légyszi, hogy mi a tapasztalatod!
Én a BABOR termékeit használom. Nem vagyok kozmetikus és nem is árulom ezt a terméket, szóval nem ezért sztárolom. Soha még nem használtam a BABOR krémeken és alapozón kívül jobbat! Ezt most bárkinek borítékolom. Régen csak kozmetikusnál lehetett kapni, de ma már van magyar webshopja is. Soha nem volt a termékeitől pattanásom, pedig ugyan ezek miatt nem találtam magamnak megfelelő alapozót és krémeket stb.Ez a márka minőségileg a Chanel közelében áll, de olcsóbb két fokkal. A hatása pedig lenyűgöző, valóban. Rajtam még 1 deka ránc sincs és úgy rendbecsapta a bőröm, hogy még huszonévesen sem volt ilyen szép a bőröm. “Sajna” már betöltöttem a harmincat
Szóval ha lesz egy kis költeni való pénzetek én bátran ajánlom mindenkinek ezt a márkát!
Én nem ismertem eddig a BABORt, de jól hangzik.:P
köszi a választ!! a héten miest lesz egy kis időm megyek:)))
majd mesélek.
mégegyszer köszi a választ.))
Igen, a BABOR nem a bolti kategória
Sokkal professzionálisabb ezeknél. Tényleg szuper. A ráncfeltöltője meg valóban feltölti a ráncokat, ezt borítékolom Neked. A MAC-nél is jobb! Egyébként sokan nem ismerik, de a külföldi (és néhány hazai) nívós szállodákban ezt a márkát (is) szeretik használni.
Sziasztok!
A hét elején vásároltam meg ezt az alapozót. Teljesen meg vagyok vele elégedve.
Bőröm zsíros, felnőttkori pattanásokkal.
Az eddigi alapozóimat üti. (Vichy N. Maxfactor)
Jó a színe, állaga, fedése, nem folyik le, nem csillogok nap végére, nem szárít)
Ajánlom
Köszi.:))))
ezt lehet a dm-be kapni?? vagy esetleg a douglas-ba?? és ha igen mennyibe kerül??
előre is köszi!!=)
A dm-ben nem lehet kapni, de a douglas-ban igen. Sajnos nem tudom, hogy mennyibe kerülhet. Ha tippelnem kellene, akkor 5-6 ezer körül tippelném. De lehet, hogy tévedek.
Hú ez nagyon jó!!! Ma megvettem.:D a Douglas-ba 6500-Ft. Nem is látszik hogy van rajtam alapozó és gyönyörű a bőröm. Én is mindenkinek csak ajánlani tudom!=)
Most irigy vagyok.:)
Dicsérném a terméket, de sajnos nekem nem jó :S
Gyönyörű bőröm lett tőle, szépen egységesíti a bőrt, nagyon természetes, púderes hatása van, pihepuha kinézetű az arcom tőle és nagyon szép színei vannak, meg is vettem volna, de még jó, hogy csak termékmintát kértem a clinique-s leányzótól , mert 3napja kenem magamra, előtte nem kentem semmit, és mindhárom nap végén kijött kb 2-3újabb jó hízott pattanás az arcomra.(a meglevő kisebbek nagytestvérei) tartósságban tényleg jó, reggel kentem, este is olyan volt ahogy illett, zsíros a bőröm, pár óra alatt kicsit becsillantam a t-vonalaban, de fel lehet itatni, mentségére legyen mondva meleg volt. Egyéb tekintetben tényleg örültem volna neki, de így nekem pattanás eltűntetés helyett csinált még párat, úgyhogy nem használhatom.
Nektek milyen? elég nyomi bőröm van, lehet hogy csak egyéni DNS-hibám
Elképzelhető, hogy érzékeny vagy valamelyik hozzávalójára.
Én is mintát próbáltam ki belőle, mert a barátnőm egy patikában dolgozik és tőle kaptam. Nekem egyáltalán nem tetszett az arcomon. Lehet nekem vannak magas elvárásaim? Vakolatos kinézetet adott és nem olvadt bele az arcomban, pedig csak 1 rétegben vittem fel. Én még mindig a magasabb árkategóriás alapozókra szavazok. Azok sokkal profibbak az arcon. Legalábbis az én arcomon. Én azt várom el egy alapozótól, hogy olvadjon bele az arcomba, mintha a bőröm lenne. Na ez a Clinique sajna nem ilyen. Ahogy ti is írtátok, púderes lesz, ami már alapból nem jó – nekem. Legfeljebb fotózáshoz használnám, de nappalra nem tenném fel.
Nem is tudtam, hogy már gyógyszertárban is lehet Clinique-t kapni. Ez tetszik.:)
Igen, lehet. Legalábbis nálunk Szegeden.
Én ma vettem meg. Végre lehet kapni a Müllerben. Mert eddig nem lehetett. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz…
remélem, hogy megírod majd, hogy jött be.:)
Igenigen… Tegnap használtam először és imádom!
Nagyon könnyű állagú és olyan, mintha fönn se lenne. Nagyon könnyű volt eldolgozni is. És ami miatt nekem ez a kedvenc alapozóm az eddig használtak közül, az az, hogy nem jelentek meg tőle pattanások. Ez nekem nagyon fontos, mert ilyen szempontból elég érzékeny a bőröm, és eddig szinte minden alapozótól jött ki 1-2. Szóval nekem bevált és csak ajánlani tudom mindenkinek:)
sziasztok,
Valaki használta már? Milyen tapasztalataitok vannak? Mennyibe kerül az alapozó? Írjátok meg létszi.
szia, tetszik az írásod és a kommentek is nagyon hasznosak! elég drága, de most készülök befektetni valami “csodaszerbe”-hátha sikerül kezelni az arcom.
a clinique-ről sok remek dolgot hallottam->pár komment, miszerint pattanások jelentek meg eléggé megrémített, pedig pont ezt szeretném megakadályozni. ne legyenek újak és a pórusok se tömődjenek el tőle…..emellett, tényleg ne legyen maszk hatása…szóval csak egy új arc kéne;)
esetleg van valami más ötlet, vagy más hasonló hatással bíró alapozó? köszönöm
Ha a Clinique-hez bemész (nem drogériába, hanem kifejezetten Clinique boltba vagy üzletbe), és azt mondod, hogy szeretnéd kipróbálni ezt az alapozót, akkor azt ingyen megteheted. Felteszik neked, és láthatod, hogy hogy állna. Ne vedd meg azonnal, mond nyugodtan, hogy szeretnéd megnézni, hogy hogy bírja a nap további részében, és ha tetszik, akkor megveszed.:) Így több fényben is meg tudod nézni, illetve a tartósságát is le tudod tesztelni.:)
Amikor elkezdesz használni egy új terméket, előfordulhat hogy az első időszakban (1 hét) több pattanásod lesz, főleg ha a termék elkezd dolgozni a bőr tisztításán. Mire a pattanás a gyulladás fázásába jut egy csomó egyéb fázison keresztül megy, csak mi még nem tudunk róla.:) Egy új termék felgyorsíthatja ezt a folyamatot és előhozhatja a lappangó pattikat.
Sajnos semmire sincs garancia. Nincs olyan termék, ami garantáltan mindenkinek jó. De ez persze nem feltétlenül derül ki azonnal, sőt olyan is van, hogy egy bizonyos időszakban egy termék szuperül működik nekünk, egy másikban pedig egyáltalán nem.
Van egy másik cikk, amit érdemes lenne megnézned. Lisa Eldridge szerintem zseniális munkát végez benne, és a felhasznált termékek listáját is megtalálod.:)
szia,ma megvettem az anti blemish clinique alapozót 6700-ért volt nem volt olcsóbb sehol a környéken. amikor feltette nekem a csaj nagyon kényelmes és jó érzés volt, nem viszketett és nem volt ugymond “sok” ami a legtöbb alapozónál nálam előforudult, h alig vártam,h letöröljem….;) azt mondta,h most lesz majd akció,h a 3lépéses anti blemish csomag 3hónapig elég és max 5000lesz, ugyhogy lehet,h befektetek ebbe is….de mondom,h nagyon rendes és kedves volt a csaj és nagyon szépen fed az alapozó és tiszta érzetet kelt, nem nehezíti el a bőrömet;)
de jó.:))) örülök neki.:)))