Cikkek

Lash2

Dús pillák a lila spiráltól

8

lash1Ez a spirál volt az első, aminél megkérdezték tőlem, hogy műszempilláim vannak-e, mert olyan gyönyörűek benne a pilláim. Én is szépnek látom benne a kifestett szempilláimat, de azért a bókot egy kicsit túlzónak éreztem, bár könnyen lehet (sőt, szinte biztos, csak még a tagadás fázisában járok), hogy túlságosan hozzászoktam a feltűnőbb műszempillákhoz. De kezdjük az elején inkább!

A Max Factor False Lash Effect spirálja nem számít már újdonságnak, de ahogy egy újszülöttnek minden vicc új, úgy én is csak nemrég próbáltam ezt a spirál először, de nem utoljára. Általában nem szívesen használok dúsító spirálokat. Túl soknak érzem a szempilláimon, amik ráadásul folyton összeragadnak. Ha szempillaspirál, akkor nálam általában a visszafogott, elegáns és rugalmas spirálozás a nyerő. Na meg persze a műszempilla, amikor domborítani szeretnék. Pedig alapvetően hosszú szempilláim vannak, “csak” vékonyak és lehetnének többen.

Úgyhogy arra gondoltam, hogy mi van, ha megváltoztam időközben, és szeretem a dúsító spirálokat, csak nem tudok róla, mert nem adok nekik esélyt, hogy bizonyítsák, ők igenis velem vannak. Szóval most tiszta lappal indultak nálam.

Illat: Az első, ami feltűnt, amikor kinyitottam, hogy ez egy eléggé illatos spirál. De szerencsére hamar elmúlt a hatása. Vagy elpárolgott vagy az orrom sikeresen kiválogatta a nagy illathalmazból és ignorálta. Vagy hálát adhatok, amiért hosszú az orrom, így nem jut el odáig a szemem szaga illata.

lash2A kefe: Ahogy az egy dúsító spiráltól elvárható, a spirál feje nagy. A szálak kellőn sűrűen helyezkednek el, és elég rövidek ahhoz, hogy minden pillára juttassanak a festékből. A festék sehol sem csomósodik, szépen egyenletesen oszlik el a kefén. Mivel általában pont ezt keresem, amikor spirált választok, azt kell hogy mondjam, ez ígéretes.

A festék: Ezt is csak dicsérni tudom. Az állaga se nem túl sűrű, se nem híg. Közepesen gyors a száradási ideje.

A felvitel: A rövidebb szálak miatt könnyű volt hozzáférni a pillák tövéhez. Néha összekenem magam vele, de ez nálam teljesen normális. Amikor felviszem a festéket pár pillám mindig összeáll. Ezt annyira szépen és elegánsan csinálják, hogy nem is nagyon van kedvem szétválasztani őket. Nem csillagszemű leszek, hanem inkább pár tincs dúsabbnak, kiemeltebbnek látszik, anélkül, hogy az soknak tűnne. Egyszerűen tökéletes így. A spirál nem ígér göndörebben ívelt pillákat, és ezt be is tartja. Egy kicsit kunkorít felfelé, de tényleg csak egy kicsit.

Száradás után: Száradás után a szempillák rugalmasak maradnak, tapintásra természetesek. Nekem nem volt problémám azzal sem, hogy elkenődött vagy morzsálódott volna. És persze ne felejtsük el, hogy a különbség valóban drámai. Meseszép pillám lettek tőle.

Az ára: Ami miatt ezt a spirált tesztelésre megkaptam az az, hogy most speciális, limitált szériában (emiatt a lila szín, mert amúgy fekete a csomagolása), kedvezményesen kapható. 4.999 forint helyett 2.999 forint.


A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

  1. Straw
    Straw07-22-2010

    Szia,

    kipróbáltam, nekem is bevált!

    Köszi a tippet! :)

    • sminkkel
      sminkkel07-28-2010

      Nagyon szívesen.:)

  2. barby
    barby08-14-2010

    sziasztok ezt hol lehet kapni?

    • sminkkel
      sminkkel08-15-2010

      Szia. Elvileg bárhol, ahol Max Factort lehet kapni. Szinte minden parfüméria hálózatban kapható.

  3. 3m3s3
    3m3s310-23-2010

    Szia!
    most rózsaszín limitált kiadás van, és mivel a 4999-t kicsit fájlaltam érte, mivel van 3 másik teljesen jó spirálom éppen használatban, pont kapóra jött, mert 2999-ért már “nem lehetett otthagyni” (^.^)

    • sminkkel
      sminkkel10-25-2010

      Nagyon szeretem ezt a spirált.:)

  4. Jillian
    Jillian12-01-2010

    Szia!
    A leírás alapján nagyon megtetszett a spirál, viszont lenne egy kérdésem. Tartósabb, hosszabb viselet esetén nem okozott irritációt? Nem egy szempillaspirált próbáltam ki (a közepestől a magasabb árfekvésig), de több olyan is volt, amitől 4-5 óra elteltével kissé viszketett, vagy kicsit égett a szemem. A szempillaspirál azért olyan, amit fél évig-1 évig is használok, ezért olyat szeretnék venni, amit nem kell kis idő elteltével lecserélnem. Szerinted ez a termék megfelel a célnak? Esetleg még milyen márkák milyen termékeit tudnád ajánlani?
    Előre is köszi a segítséget! :)

    • sminkkel
      sminkkel12-01-2010

      Nem okozott irritációt. Igaz, hogy eddig még csak egy spirállal jártam rosszul ebből a szempontból. Főleg a hosszabbító spirálok okoznak irritációt, mert kis szálacskák vannak bennük, amiknek az lenne a dolguk, hogy a szempillákra ragadjanak és ettől tűnjenek hosszabbnak a pillák.
      Ezek a kis szálacskák aztán néha az ember szemében kötnek ki, ami nagyon nem jó. Így ha azt olvasod, hogy egy spirálban ilyesmi van, akkor az nem neked való.
      A Bourjois-nak van egy spirálja kifejezetten érzékeny szemre készült. Fehér színű a csomagolása.

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.