Cikkek

Alapozo B

Az arc pihéi és az alapozó

6

Biztos vannak olyan mázlisták, akiknek az arcukon kevés a szőrtöbblet. Én sajnos nem tartozom közéjük. Szóval ismerem, hogy milyen tragédia  is ez, ezért ezeket a szőröket mostantól pihéknek hívom és kizárólag cuki szőkéknek képzelem (de persze nem mind azok).

Ma már sokféle megoldás létezik a szőrök pihék végleges eltüntetésére, de ha nem vagyunk az elégedett pihétlenek között, akkor érdemes észben tartani egy dolgot:  a szőrök akkor a legkevésbé feltűnőek, ha nem bolygatjuk a növekedési irányukat. Ez a növekedési irány általában felülről lefelé mutat. Ergo, az amúgy hatásos, körkörösen masszírozós alapozás és púderezés helyett a pihésebb részeken inkább felülről lefelé érdemes haladni. Így a pihék szépen simulnak majd a bőrre. A körkörös alapozással azonban össze-vissza kócolhatjuk őket, és feltűnőbbek lehetnek. Azt meg ritkán akarjuk.

A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

  1. Suzie
    Suzie08-30-2010

    Ismerős dolog, tényleg idegesítőek ezek a pihék. Úgy érzem, sokkal szebb lenne a felvitt alapozóm ezek nélkül.. Régebben egy blogon olvastam h valaki magának gyantázza az EGÉSZ arcát, hát ott néztem egy nagyot :D Én nem hiszem, hogy már csak ráncosodás szempontjából is jó hatással van a bőrre ez az erős tépő mozdulat:/

    • sminkkel
      sminkkel08-31-2010

      Szerintem sem lehet túl jó az egész arcot gyantázni. Jáj.

  2. Mara
    Mara09-09-2010

    Fú, egyszer én láttam is olyat, hogy egy nő az egész arcát legyantáztatta. [Épp a fodrászra vártam.] Igazából rajta nem is volt szerintem zavaró a szőr – gondolom, akkor vetemednék ilyesmire, ha távolról is látszanának. Mindenesetre elég fájdalmasnak tűnt.

    Szerintem kis területeken, ahol mondjuk jobban látszik, ott hatékonyabb a lézer/villanófény.

  3. Ana
    Ana12-11-2010

    En minden nap hasznalok alapozot .es amikor felviszem az arcra ojan szepnek tunik .viszont ha kimegyek a szabad fenyre es a tukorbe nezek ugy erzem magam mint egy kismajom mert jobban latszanak a “pihek”. Nah ez van :(

  4. Anonimka
    Anonimka04-28-2012

    Nekem vannak erősebb szőrök az arcomon. És nagyon fehér a bőröm úgyhogy látszik. Persze ha nem hívom fel rá a figyelmet, nem biztos észreveszik, de mindig ott volt bennem a rossz érzés, hogy de mi van ha mégis észreveszi valaki, mondjuk pont a kiszemelt pasi, vagy akárki más. Nem szeretném ha ilyen apróságon múlna a külsőmről alkotott vélemény.

    Pár hetente gyantáztatom az egész arcomat, igaz, nem szedi ki tökéletesen, de óriási a változás. Smink nélkül is, de sokkal jobb sminkelni utána.
    Maga a gyantázás nem vészes, nem tart sokáig, persze bizonyos részeken fáj, de ki lehet bírni. Az én kozmetikusomnál 1500Ft. Mivel lézeresre esélyem nincs hogy összegyűljön a pénz, egyelőre ez marad.
    Én úgy gondolom, hogy akit zavar az arcszőre, annak igenis megéri. Meg annak is aki sminkel, ugyanis a púder, de főleg az alapozó is, tényleg jobban láttatják a szőröket. Igen, szőrök, nem pihék.

    • László Viktória
      László Viktória04-28-2012

      Én akkor is pihékként szeretek rájuk gondolni.:))) A gyantázással az a bajom, hogy egy kicsit nyújtja a bőrt. Nekem amúgy is nagyon vékony, és érzékeny a bőröm, ha nem jól csinálják, hetekig véraláfutásos, szóval a gyantázás biztosan nem jön nálam szóba.:(

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.