Királynő kék smink
Van egyfajta sminkkel kapcsolatos cikk, amire személy szerint allergiás vagyok, mégpedig a sminkelési hibákat felvonultató írásokra. (Ettől függetlenül mindig elolvasom őket, mert mazochista vagyok.) Az én felfogásomban egyetlen rossz smink létezik, az amiben nem érezzük jól magunkat. Márpedig ez független attól, hogy a sminkünk olyan-e amilyennek a nagy könyvben meg van írva, hiszen a saját stílusunk és személyiségünk kiemelése a lényeg, nem pedig az aktuális szépségnormák követése.
Ebben a videóban sok állítólagos korlátot átléptünk. Ezer köszönet Juditnak a modellemnek, aki vagányan és nyitottan állt az egészhez. (És egyben bocsánatot is kérek tőle, mert ez volt az első HD-ban forgatott videónk (tesztelésre kaptuk a kamerát), és ő ezerszer jobban néz ki, mint amilyennek a videó mutatja.)
Ha már sok “hogyan ne sminkeljünk” listát olvastál, akkor biztos találkoztál a nézettel, miszerint a kék szemfestés kerülendő. Szerintem pedig a kék gyönyörű szín. Nőies, elegáns, de ugyanakkor vagány is. A kulcs az, hogy megtaláljuk azt a kéket, amit a magunkénak érzünk, és azt a textúrát (ami szerintem legalább annyira fontos).
Azt is mondják, hogy ahogy idősebbek leszünk kerüljük a feltűnő sminket, az erőteljes színeket, és maradjunk a natúr smink keretein belül. Én viszont ezzel sem értek feltétlenül egyet, mert azt a magabiztosságot és önbizalmat (amit jó esetben) egy érett nő sugároz miért ne emelhetnénk ki egy erőteljesebb sminkkel?
Azzal sem értek egyet, hogy a füstös smink csak a nagy szeműek kiváltsága lenne. A világos színek valóban nagyítják a szemet, de ha a füstös szemfestés plasztikus, vagyis van világos és sötét része, valamint mélysége, akkor a szemünk nem fog kicsinek tűnni.
De jöjjön a videó, és persze utána a szokásos felhasznált termékek lista*, illetve még fotók:
Most is a szemfestéssel kezdtem, hiszen sötét port fogok használni, és így egyszerűbb a szem alatti rész tisztítása. A spirálozást és göndörítést kihagytam a videóból, de természetesen egyiket sem felejtettük el.
Szem:
- ELF – Eyelid primer: Ritkán használok primert, de mivel eléggé hangsúlyos szemfestés készült, ezért végül is mellette döntöttem.
- Barry M – Szuperpuha szemceruza: fekete és matt kék: A Barry M szuperpuha ceruzái nagy kedvenceim. A mattak még talán egy kicsit jobban, mint a ragyogó verziók. Remekül tapadnak, jól pigmentáltak, egyszerűen imádom őket. A kéket tényleg bátran el lehet hagyni. Én már írtam róla, hogy nagyon szeretem a szemceruza alapokat, ezért használom őket szívesen.
- Cocoheart make up – Azúr (?) por: Ez magyar pigment, amit szeretnék egyszer forgalmazni, mert nagyon klassz, intenzív por. Remélem, hogy az Áginak sikerül minden papírt és engedélyt beszerezni a forgalmazáshoz. Addig is gyakran használom a saját négy színemet, amit annak idején beszereztem tőle. A Sleek Original palettájában lévő kék nagyon hasonló hozzá.
- Barry M – Varázspor – 23 éjfél és 18 irizáló kék: A 23 éjfél egy gyönyörű, sötétkék por, aminek van azért egy kis árnyoldala, hogy nehéz szépen satírozni (áttetsző púderrel a legjobb, mert akkor nem lesz olyan szürkés). A L’Oréal infallible kék szemfestéke nagyon hasonló árnyalat. Több Sleek palettában is találsz olyan kéket, amivel helyettesítheted. A 18-as irizáló kék az összes irizáló varázsporral együtt nagy szerelmem. Annyira gyönyörű fényük van. Sem a videó, sem a fotók nem adják vissza azt, ahogy élőben fénylik.
- MAC – Fluidline – Blacktrack: Ha nagyon tartós végeredményt szeretnék, vagy ha másoknak húzok tusvonalat, akkor ez a zselétus a favoritom. (Amúgy amikor magamat sminkelem, és nem kell, hogy a végeredmény vízálló legyen, akkor a L’Oréal superliner glossy black az aktuális kedvencem.) Ecset: MAC 209.
- MAC – Studio Fix Lash szempillaspirál: A modellem spirálja volt, és akkor használtam először, ezért részletesen nem tudok róla nyilatkozni csak annyit, hogy nagyon jónak tűnt.:)
- Mű MAC szemöldökceruza: Ezt a ceruzát egy ebayes rendelésemhez kaptam, de nem igazi MAC, ettől függetlenül nagyon jó szemöldök ceruza. A színe sötétszürke.
Arc:
- Revlon – ColorStay alapozó – Buff: Két színből kevertem ki az ideális árnyalatot, mert akkor nem volt tökéletes, ragyogó alapozóm a modellem bőréhez. Természetesen elég egy alapozó, ha a szín megfelelő. 1/3 volt a Revlon és 2/3 a Bourjois healthy mix.
- Bourjois – Healthy Mix alapozó – 54 Beige: Ez egy ragyogó, könnyű állagú alapozó, amiből egy kicsit sötétebb árnyalatom van, ezért szoktam a Revlonnal keverni, és a kettejük fúziója egy (szerintem) pont megfelelően ragyogó, tartós, jól építhető alapot eredményez.
- Sigma – Miss Taylor Kabuki: Pazar ecset alapozásra. Itt is kihasználtam azt a funkcióját, hogy a zárógyűrűt felhúzva az ecset szálai összenyomódnak, és ezáltal nagyobb nyomást fejtenek ki. Erősebb fedésű részeken ez nagyon hasznosnak bizonyulhat.
- Paris Berlin High Tech Powder HT30: Nagyon finomra őrölt, kellemes púder.
- Coastal Scents – 26-os natúr paletta: Én még annak idején az e-bayen vettem a sajátomat, de most már itthon is kapható a Make Up Plazánál. Most már sajnos nem tudom megmondani, hogy az alsó pirosító színek közül melyiket használtam a kontúrhoz és a pirosításhoz (ma már amúgy is másik színeket használnék), de elég erős színei vannak. Érdemes finoman felvinni, vagy ha túl intenzív, akkor úgy tompítani, ahogy azt a videóban mutattam.
Ajkak:
- Barry M – Csillogó szem és ajakceruza – Mályvacukor: nagyon érdekes szín. Se nem rózsaszín, se nem bézs, és annyira szép, puha fénye van. A szájon még egy fokkal jobban szeretem, mint a szemen. Világosabb és élénkebb szájfényekkel egészen egyedi hatása lesz.
- Max Factor – Vibrant Curve effect szájfény – 14 Majeste:Szép, természetes fényű szájfény. A ceruza egy kis pluszt ad neki.
A fenti képet retusáltam (első retusálásom:)) nem az volt a lényeg, hogy mesterséges szépséget hozzak létre (a Judit amúgy is gyönyörű:))), hanem szerettem volna azt kiemelni, hogy milyen a modellem valójában. Azt gondom, hogy sem a fotók, sem a videók nem adták vissza őt hitelesen. Egyébként ő is az itteni modell felhívásomra jelentkezett. És jöjjön két retusálatlan kép is:
*A sminkhez felhasznált termékek egy része a saját webáruházunkból származik, van amit én vásároltam, olyan is, amit tesztelésre kaptam. Azért használtam őket, mert azt gondolom, hogy jó termékek. De mindenképpen fontosnak tartottam ezt leírni, mert tudom, hogy sokak szemében ez befolyásolhatja a véleményem.






























Viki ez nagyon jó lett, nekem nagyon tetszik.
Világos, informatív, és szép nagyon szép :-I
Andi és Jucika, nagyon szépen köszönöm.:)
Nagyon szép lett! A kék szemhéj eddig nekem sem nagyon tetszett, de lehet, hogy most megváltozik a véleményem, ezen a modellen gyönyörű!
tökjó lett a videó, és köszönöm
Jikka, szuper modell vagy.:) Köszönöm.:)
Ez gyönyörű lett, és a modell is nagyon szép!
Simona, tényleg gyönyörű volt a modellem is.:) És úgy örültem, hogy igent mondott a kék füstös sminkre.:)
Nagyon szép az összhatás, tényleg nagyon ki tudja emelni a szép kék festék a barna szemet, magamon is tapasztalom. Csodás!
Sára, a kék-barna valóban oda-vissza jól működik.:) Örülök, hogy tetszik.:)
“személy szerint allergiás vagyok…. a sminkelési hibákat felvonultató írásokra.”
Különösen az általad is kiemelt dogmatikus baromságokra (kedvencem, hogy a kék szemfestés kerülendő, mert tiszta ’80-as évek)! És annyira jó pont egy profitól hallani, hogy ezek hülyeségek…
Bearanyoztad a napomat! ^^ Köszönöm
Én is!
Nagyon szívesen.:))))))
Kedves sminkkel!
Bár gondolom nem vagy olyan bátor hogy ezt a megjegyzést bátran kitedd a szelektált jó megjegyzések után, de véeményem szerint nem ez a te szakmád, bár nagyon kedves vagy és elméletben tényleg felkészül sajnos még egy szemöldököt sem tudsz szépen megrajzolni, ragasztóval csinálsz egyenes vonalat és “allergiás vagyok, mégpedig a sminkelési hibákat felvonultató írásokra” mégsem értesz hozzá az a királynő kék smink talán működne de nem ezen a középkorú hölgyön és nem ebben a behúzott kivitelben. Nem megsérteni akarlak csak sajnálom h ilyen rosz sminkesek is sminkesek, és véleményem szerint kontár vagy aki maszatol. Ha egyszer tudsz egy szép, igényesen kidolgozott sminket készíteni a megfelelő modellnek és megfelelő színösszeállításban, ígérem visszavonom amit írtam, de ezt tudnod kéne.
Tham
Kedves Tham!
Szerencsére eddig csak két kommentet kellett törölnöm.:) Egyiknek sem voltam én a célpontja. És van itt nekem szóló negatív hozzászólás is (igaz nem sminkesként kaptam).
A véleményedet nyugodtan megírhatod. Azt meg külön értékelem, hogy igazából segítő szándékkal teszed. Én is azt gondolom, hogy sminkesként még bőven van hová fejlődnöm. Igaz, annyira rossznak sem tartom magam, mint amennyire te gondolsz annak.
Örülök, hogy a sminkjeimmel és a tanácsaimmal nagyon sokaknak okoztam már örömet, és segítettem némi önbizalomhoz. Hiszen ez az ami motivál, és ezért is csinálom az egészet.
Tham, szerintem a sminkelés nagyon szubjektív dolog, és hála istennek olyan világban élünk, ahol majdnem minden megengedett, ami a divatot illeti, akár a színt, akár a formát nézzük. És kinek ez tetszik, kinek az. Nekem a szemöldök egyáltalán nem fontos, csak annyira, hogy ne legyen kócos, és ha túl bozontos, egy picit legyen ritkítva. Nem kell azt megrajzolni, maradhat az eredeti forma. Ragasztóval egyenes vonal. Mi ezzel a probléma? Nem értelek.
Véleményem szerint a kritikád messze túlzó, a stílusa pedig enyhe kifejezéssel élve rossz. Nekem személy szerint fájt. Bántó és korlátolt.
szia tham!
szerintem viki sosem állította, hogy tévedhetetlen és tökéletes sminkes, de nyilván törekszik rá, és szereti ezt csinálni, ezért (is) készülnek ezek a videók (gondolom én), én pedig nem vagyok profi modell (ez is kiderült szerintem), de egyrészt ő folyamatosan gyakorol, visszanéz, és tanul, nekem meg volt egy remek délutánom, mert egyrészt a sminkelésnek minden percét élveztem, másrészt pedig gyönyörűek éreztem magam utána (ami velem azért nem szokott sűrűn előfordulni) a rosszul rajzolt szemöldök ellenére is, így már megvolt az értelme ennek a “kontár maszatolásnak”.
a másik pedig; nem kell, hogy mindenkinek tetsszen a végeredmény (nem is fog, ez természetes), ennek lehet hangot adni, már csak azért is, mert a negatív kritikából is lehet tanulni, de a stílus az nagyon fontos, és ez így nagyon bántó volt,
Szia Tham!
Egyetértek az előttem szólókkal (Vikinek meg külön riszpekt, hogy szokásosan a maga normális stílusában reagálta le a te építőnek gondolt, de igazából csak lehúzó kritikádat), de engem igazából a te munkáid érdekelnek, mert a hozzászólásod azt érezteti, hogy szakmabeli vagy. Nyugi, nem fogok trollkodni nálad, csak tényleg érdekel
Nem vagyok szakmabeli, csak szintén nagyon érdekel a sminkelés, és nagyon sok JÓ! sminkes blogját olvasom és a képeik alapján is egyértelmű hogy nekik van mit keresniük a szakmában. (nem szeretnék neveket említeni) természetesen megértem ha nem tanultál senkinél, csak a magad által kifejlesztett technika megvalósulása az amiket a képeken, látunk, végülis kicsiben kell kezdeni. Őszintén NEM LEFIKÁZNI AKARTALAK! CSAK! szerény véleményem szerint aki nem tud ne adjon tanácsot, azt látom h rengeteg lexikális tudásod van de a gyakorlatban ez nem megy annyira h Te adj másoknak sminkelési tanácsokat, ezt bízd a profikra.
Tham
Húha. Szerintem nincs ezzel a sminkkel semmi baj. Én is húzok celluxszal egyenes vonalat, ugyan szabadkézzel is tudok, de szeretek biztosra menni. Azt gondolom, hogyha ezt a legnagyobb sminkesek is megtehetik, használják ezt a trükköt, akkor miért pont a földi halandók ne élnének vele?!