Az új napi arctisztító rutinom
A tökéletes sminklemosót már megtaláltam, de a arcápolási rutinom többi része még elég kérdőjeles volt. Ideje most már, hogy komolyabban vegyem a bőrápolást, így aztán amikor elfogyott az arclemosóm és a tonikom (be kell valljam, már nem is emlékszem, hogy mik voltak), úgy döntöttem, hogy jobban átgondolom, mit válasszak helyettük. (Ami persze nem garancia rá, hogy valóban egymásra találunk.)
A bőröm zsíros, vízhiányos és érzékeny. Szeretném megőrizni fiatalosan és feszesen ameddig lehet. Ez a feszesség a pórusaimra is vonatkozik, amik idővel csak tágabbak és tágabbak lettek és lesznek, ezért elhatároztam, hogy jobban odafigyelek rájuk. Ezért döntöttem az Eucerin DermoPURIFYER Mélytisztító radírja mellett.
Eucerin Dermopurifyer Mélytisztító Arcradír
Tökéletesen tisztít, a bőr mégsem lesz piros.
Habár az Eucerin termékismertetője szerint ez a radír olyan kíméletes, hogy akár a reggeli és esti arctisztításhoz is használhatjuk, én ebben nem hittem. Eredetileg csak heti háromszor terveztem használni, inkább bőrradírként, mint arclemosóként, de annyira hatásos volt és ugyanakkor olyan kíméletes, hogy végül egyszerűen muszáj volt naponta kétszer bevetnem, mert imádtam azt a hihetetlenül tiszta és “rendben van a bőröm” érzést, amilyennek a bőrömet utána éreztem.
Ami majdhogynem hihetetlen számomra, hogy egyáltalán nem lett piros tőle az arcom, ahogy az általában történni szokott, pedig egyrészt 1%-os tejsavrészecskék mellett mechanikus dörzsszemcséket is tartalmaz. A zselés verzió állítólag ennél hatásosabb és koncentráltabb, de mivel igazából nem a illata aknés a bőröm, ezért nekem ez a radír elég ahhoz, hogy tisztán tartsa a pórusaimat és persze a bőrömet. Nagyon diszkrét illata van. Legközelebb is őt fogom választani.:) 100 ml és az ára 2.300 forint körül mozog.
Bioderma Hydrabio Tonik érzékeny, vízhiányos bőrre
Nagyon kíméletes, hidratáló arctonik akár a szem környékén is használható
Az érzékeny bőröm miatt nem mindegy, hogy milyen tonikot használok. Általában hidratáló sprayt szoktam választani, de igazság szerint jobban szeretem a vattapamaccsal áttörlős megoldást. Szerettem volna egy hidratáló, bőrnyugtató tonikot az arctisztítás utánra. (Egyszerre vettem az Eucerin radírral, és akkor még nem tudtam, hogy nem lesz szükségem külön bőrnyugtatásra:)) Próbáltam már a Hydrabio család nappali hidratálóját, és nekem nem igazán vált be, de szerencsére adtam egy esélyt ennek a toniknak.
Nagyon kellemes és friss. Nincs semmilyen utánérzés. Ha maradna a bőrömön valami “kosz” azt összeszedi, és valóban nem irritálja a szemet. (Tudod, amikor észreveszed, hogy mintha maradt volna még a spirálból egy kicsi a szemeden, és odanyúlsz a tonikos vattával.) Alkalmas sminklemosónak is, szóval ha utazol (és hamarosan fogok), akkor elég őt magaddal vinned. Mivel csavaros a kupakja, biztonságosabban szállítható, mint a Sensibio sminklemosója. Igazából csak az ára miatt vontam le fél csillagot. 200 ml és körülbelül 3.700 forint, ami egy tonikért nem kevés. Ugyanakkor elégedett vagyok vele. Elképzelhető, hogy nyárra, amikor zsírosabb a bőröm, áttérek az Eucerin DermoPurifyer tonikjára, majd ősszel újra visszatérek őhozzá.






























Szia!
Elmondani nem tudom mennyire örülök, hogy rád találtam! Épp megoldást kerestem a pirosságra, tág pórusokra az ezzel járó mitesszerekre és egyéb bőrproblémákra, mert 25 évesen megannyi kozmetikus és bőrgyógyász után, akik a pénzem elvitték, de igazából megoldást nem nyújtottak úgy döntöttem saját kezembe veszem a dolgokat.
Van rá reális esély, hogy ha az Eucerin termékeket (radír, lemosó, hidratáló) használom akkor a fenn említett problémák, ha nem is szűnnek meg, de legalább egy kicsit javulnak? Az orrom pl olyan mint egy nagy eper a pirosságnak és a mitesszereknek köszönhetően. A legutóbbi bőrgyógyász lézeres kezelést ajánlott rá, de őszintén: nem szívesen kezeltetném lézerrel az arcom…ki tudja, hogy néznék ki utána:S
Nem sokat kellett böngésznem, hogy az Eucerin termékekre bukkanjak így mikor jobban rájuk kerestem jutottam el a te oldaladra és úgy döntöttem beruházok rájuk. Láttam a közeli képeket a homlokodról. Na az én arcom, főleg a T vonalam pont ilyen, mint ha narancs lenne és még piros is és ami számomra a leges legrosszabb: bármiféle kozmetikai kezelés és utána mindennapos alapos tisztítás ellenére is azonnal megtelnek és undorító fekete mitesszerekként díszelegnek rajtam. Alapozó nélkül nem is hagytam el a lakást szerintem már vagy 10 éve
Köszönöm előre is a válaszod!
Nekem sokat javított ez a tisztító. Most használom a tonikot, ami szintén nagyon jól hámlaszt. Én azt gondolom, hogy egy próbát megérnek. (Nagyon remélem, hogy segítenek.)
Javasolnám, mindenképpen a gyakori hámlasztást, hogy a pórusok ne tudjanak eltömődni.
Az aszpirines pakolás is sokat segíthet. ehhez egy fél aszpirin tablettát kell pér csepp vízzel összekeverni mondjuk a tenyeredben és mehet a tiszta arcra. Rajta kell hagyni egy keveset, majd lemosni. Hámlaszt és nyugtatja is a bőrt, de egy kicsit száríthatja, ezért jól kell hidratálni utána.
Az eucerin színezett hidratálója azért is működik, mert színezett, de emiatt kicsit nehéz bánni vele. Már egy ideje a La Roche Posay érzékeny bőrre való Hydreane vagy a Hydraphase hidratálóját használom általában inkább és csak alkalmakra az eucerintt utánuk. De akár minden nap is lehetne őket együtt használni. AZ én bőrömet az LRP hidratálók jobban nyugtatják, mint az Eucerin. Együtt pedig tökéletes munkát végeznek.:)
A lézeres kezeléssel nincs személyes tapasztalatom, de ha megengedhetném magamnak, akkor biztosan kipróbálnám, mert szuper újraindító gomb a bőrnek.
Kedves Viki!
Ez az Aspirines pakolás hihetetlen, nekem még szerintem sose volt ennyire sima a bőröm. Végre nem hámlik az orrom se, eddig akármivel radíroztam pici apró bőrdarabkák mindig maradtak, a pórusokat is szépen tisztítja, mondjuk a nagyon mélyen lévőkre nem jó, de arra tiszta kézzel én is rátudok segíteni:) De lenne még egy kérdésem: tudsz e olyan tonikról, esetleg pakolásról ami picit összehúzza a pórusokat? Nem rég beruháztam egy L’oreal tipikusan pórus összehúzásra használandó tonikra, de sajnos nem vált be. Nagyon csípi a bőröm, utána vérvörös lesz és nehezen nyugszik meg
Nagyon köszönöm a válaszod és utána járok akkor a LRP hidratálóknak is az Eucerin mellett:)
Köszönöm még egyszer!
Kedves Effie!
Örülök neki, hogy bevált az aszpirines pakolás.:) Én nagyon szeretem az Eucerin pórusösszehúzó tonikját, de persze ez nem feltétlenül jelenti, hogy neked is biztosan beválik. (Azért remélem, hogy mégis.:))
Én nem igazán értek a bőrhöz, bár jobban értenék. Idővel szeretném jobban beleásni magam a témába.