Cikkek

Hajszaritas F

Dús, hullámos haj hajszárítással ügyetlenebbeknek is

2

Bárcsak ismertem volna ezt a trükköt már évekkel korábban. Annyi bénázást megspórolhattam volna. Sőt akár magamtól is rájöhettem volna, hiszen igazából szinte magától értetődő. A technika a hajszárítást és a pin curl technikát ötvözi, a végeredmény pedig dús, hullámos, rendezett frizura.

Mostanra már elég jól bánok a hajszárítóval, tudok magamnak “rendes” hajat szárítani, de azért ilyen formásra nem szokott sikerülni, mint a videóban, ezért is vagyok duplán boldog, hogy ráakadtam. Nemrég került csak fel, ezalatt kétszer is megcsináltam, mégpedig így:

1. A hajmosásnál a balzsamomhoz argán olajat adtam. Ettől a hajam mindig fényesebb, lágyabb, hidratáltabb, könnyebben kezelhető lesz. Már a tapintása is egészen más. Öblítés után törölközővel finoman felitattam a nedvesség egy részét. Nem dörzsölgettem.

2. Belemasszíroztam a hajamba egy jó adag hajhabot, különösen a tövekre koncentrálva. Ezután Arual hajzselét vittem fel (saját rendelés volt, nem tesztelésre kaptam), ami mostanában az egyik kedvencem a hajszárításnál, mert a hajam nem olyan szétálló, fényesebb és jobban is formázható tőle. A hajam nagyjából előszárítottam.

3. A “rendes” szárításhoz a szűkítőt rátettem a hajszárítóra, majd egy körkefével tincsenként elkezdtem szárítani (van erről egy jó videó itt). Miután a szárítóval megszárítottam a tincset, és a haj még meleg volt, fújtam rá egy kis hajlakkot, és a videóban látható módon feltekertem, és egy csipesszel rögzítettem, hogy formában hűljön ki. Ezután jött a következő tincs szárítása, majd berakása. Lehet játszani azzal, hogy milyen irányban csavarod fel a hajad, és ez befolyásolja a végeredményt. Tudom, hogy hosszadalmasnak tűnik, de nem az, és abszolút megéri az erőfeszítést.

4. Miután az összes tinccsel végeztem, megint befújtam egy kis hajlakkal, és megvártam, amíg kihűl. Ilyenkor lehet például sminkelni. Ezután egyesével kiszabadítottam a tincseket. Tupírozhatsz is, ahogy a videón tették, én azt inkább különleges alkalmakra tartogatom. Összerendeztem a hajam, és nagyon szép lett, egészen profinak tűnt. Sokáig megőrizte a formáját. Persze a tövek idővel laposabbak lettek, de még akkor is “megemeltebbek” voltak, mint ahogy általában egy szárítás után lenni szoktak.

Írjatok, ha kipróbáltátok!

A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

  1. lumena
    lumena02-22-2012

    Majd az egyik nyugalmasabb estémen kipróbálom, mert bár azt írod egyszerű én nagyon könnyen kiakadok, ha hajformázásról van szó. Tegnap már az is nagy sikerélmény volt, hogy viszonylag szépen be tudtam szárítani. :) De így elsőre is nagyon jónak tűnik! Általában a te hajas írásaid vesznek rá, hogy ne legyek lusta ilyen téren. :)

    • László Viktória
      László Viktória02-22-2012

      Mindig arra szoktam gondolni, hogy senki sem lesz jobb helyettem, és ha nem tanulom meg, akkor így maradok. Ez segít.:D Nagyon szép például, ha az oldalsó tincseket függőlegesen, előrefelé csavarod be. Gyönyörű íve lesz. A berakás pont azt a pluszt adja, amit én a hajszárítóval nem igazán tudok elérni. Látni kellene, hogy tartom a körkefét.:D

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.