Cikkek

7keszsminkf

Nőies, nappali smink fiatalító tippekkel

0

Az esetek nagy részében az egyszerűbb, gyorsabban elkészülő nappali sminkeket favorizáljuk, ezért arra gondoltam, hogy készítek egy nőies verziót különös figyelmet fordítva az érettebb nők sminkigényeire, ami nem jelenti azt, hogy ne viselhetné bárki. (Ha a kis képekre kattintasz, akkor meg tudod őket nézni nagyobban, ha ott a jobb felső X-re kattintasz, akkor még nagyobban.)

Természetesen nem kell minden lépést a leírás szerint csinálnod, hiszen eltérőek lehetnek az igényeink és az adottságaink, ahogy az is különbözik, hogy mit tartunk szépnek. A képek pont abban segítenek, hogy tudatosabbak lehessünk abban, hogy mit hagyunk ki, vagy mit veszünk be a repertoárunkba.

Isten bizony nem jelent örömöt, hogy az előtte képemet (nem direkt fotóztuk kicsit más szögből, csak most vettem észre) itt mutogatom, amiért mégis megteszem az az hogy lássátok, hogy a smink például mit is fed el. Biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki kíváncsi erre (is):

1.

Alapozás

A sminkelést egy leheletnyi primerrel kezdtem (L’Oréal Studio Secret Base). Sokszor találkoztok még a kis, kevés és egyéb jelzőkkel, mert “a kevesebb több” a szlogenünk. Az idő haladtával a bőrünk egyre vékonyabb és könnyen elnehezedik (mint ahogy a hajunk is), ezért ha feszesebb, fiatalosabb hatást szeretnénk elérni, akkor kevesebb terméket kell használnunk.

A primerünk simábbá teszi a bőrt, ez érezhető is, ahogy végigsimítunk rajta. A szárazabb részeket enyhén lefedi; segít, hogy az alapozó szebben terüljön el, és a sminkünk is tartósabb lesz. De ehhez tényleg nagyon kevés kell belőle. (Hasonló primerek-bázisok: Catrice – Prime & Fine sminkalap, Clarins – Instant Smooth Perfecting Touch).

A feszesítő alapozók általában könnyebbek, gyakran folyékonyabbak és egy kicsit melegebb tónusúak, hogy üdébbnek mutassák a bőrt. Ideális esetben nem teljesen mattak, hanem inkább enyhén ragyogóak, hogy fényt is adjanak. Gyakran szoftfókusz hatással, vagyis úgy verik vissza a fényt, hogy a bőr egyenletesebbnek tűnjön. Használt alapozó: L’Oréal Visible Lift. (Mivel a 160 nude beige, ami a legvilágosabb árnyalat is kicsit sötét a bőrömhöz, egy kevés True Match is került bele.) Szeretem kézzel felvinni, de persze a kabuki ecsetek és nedves szivacs is jó hozzá. A bbkrémek szinten a könnyedségük miatt jó választások.

Nem érdemes kihagyni a nyakat és a dekoltázst sem. (Használhatunk színezett hidratálót is ezeken a területeken, vagy hígíthatjuk az alapozónkat hidratálóval.) A nyak és a dekoltázs bőrére ugyanúgy ráfér a lifting, mint az arcra. Sokat javít az összképen, ha a bőrtónus ott is egyenletesebbnek látszik.

2.

Korrektorozás

Van pár stratégiailag fontos pont, ahol egy kis korrektor még a szokásosnál is jobban jön. A szem alatti részen és az orr környékén kívül nem szoktam kihagyni a külső szemzugot és a száj sarkát sem, mert a korrektor mind a két helyen semlegesíti az árnyékokat, és feszesebbnek mutatja a bőrt.

Az ecsetes fénykorrektorok a könnyedségük és a jó fényvisszaverő tulajdonságaik miatt különösen ideálisak ezekre a területekre. (Használt korrektor: Sleek – Luminair L2.)

3.

Kontúrozás – Árnyékolás

A múltkori sminknél alapozóval kontúroztam, most az elterjedtebb módszert választottam, vagyis egy kevés nem túl fényes bronzosítót (Barry M kompakt) vittem fel a homlokom két oldalára, az arccsont alá (felfelé eldolgozva), valamint az áll vonala alá, amolyan 3-as formában. Kapott egy kicsit az orrom két oldala is. Gyakran ennél többet árnyékolok, de mivel most kifejezetten bármikor viselhető, nappali sminket akartam készíteni, ezért ennyit bővel elégnek éreztem.

Nem púdereztem, ez a is könnyedség megtartása miatt van. Ez alól egy rész volt a kivétel. Az orrtól a száj irányába megy egy függőleges ránc. Onnantól átlósan felfelé-kifelé vittem fel egy kis púdert, mert ha az a rész befénylik, akkor az arc püffedtnek látszhat. Ez fotón különösen kijön.

4.

Szemfestés 1.

A szemöldökünk íve, vastagsága, színe és formája nagyban meghatározza, hogy mennyire látszunk fiatalnak. A vastagabb szemöldök például fiatalít, ezért érdemes megőrizni belőle amennyit csak tudunk, mert idővel hálásak leszünk érte. A színe ideális esetben egy kicsit világosabb, mint a hajunk, kivéve, ha nagyon világosszőke vagy ősz a hajunk, mert akkor azért érdemes egy kicsit sötétebbre színezni a szemöldökünket. Az Isadora – 21 Dark brown szemöldökceruzámat használtam, ami csak fotón látszik vörösesnek.

Ha a szemöldökünk vége egy kicsit feljebb van, mint az orr felőli csücske az feszesebbnek mutatja a szem környékét. Az ív kialakításánál ezt mindenképpen jó figyelembe venni.

Ahogy írtam már feljebb, a mályvás-rózsaszínes árnyalatok is fiatalítanak. Ha túl pinkek, az viszont nem túl előnyös. A világosabb rózsaszínek egy kis meleg, arany fénnyel megint tökéletesek. A Sleek – Oh So Special paletta bal alsó kettes színét (Gateau) vittem fel a teljes szemhéjra. Régebben azt tartották, hogy a matt szemfestés a legjobb a megereszkedő szemhéjra, mert nem emeli ki a ráncokat. Ma viszont már kerüljük a teljesen matt szemfestést, mert a ragyogás, amit egy finom fényű szemfesték ad energiát és ragyogást ad a tekintetnek.

5.

Szemfestés 2.

Vittem fel egy kevés barna tust a pillák tövébe, hogy a pillasor tömöttebbnek tűnjön, és ne maradjanak benne lyukak. A tust felviheted akár a szemfestés legelején, és egy kicsit elsatírozhatod, így szép átmenetet ad, de megmarad a kiemelő hatása, és a rákerülő szemfesték miatt szelídül egy kicsit. A tusunk és a spirálunk sem fekete, mert ettől az egész smink melegebb, “barátságosabb” hatást kelt. Az éles vonalak helyett az elmosott előnyösebb, mert a ráncokat is elmossa. Sem a tus, sem a ceruza nem megy ki teljesen a külső szemzugig, mert azzal lefelé húznánk a szemet. A tusvonal az utolsó pillák előtt ér véget, a ceruza pedig ott kezd el felfelé kanyarodni.

Barry M – Szuperpuha, barna szemceruza került aztán a tusvonal fölé vastagabban, átlósan felfelé eldolgozva, valamint a szemhéj alsó részére a legalacsonyabb pontig. A satíros, bronzos alsó kontúr is nagyítja a szemet, amolyan árnyékként. Azért csak a legalacsonyabb pontig megyünk vele, mert ha tovább vinnék egyrészt zárná a szemet, másrészt nehezebbnek mutatná az alsó szemhéjat, ezzel fáradtabbnak mutatva a tekintetet.

A belső szemzugba egy kevés krémszínű fényt tettem (Barry M – Csillogó szemceruza 1 Arany). Került belőle a vízvonal (éljen a fény, és a nagyobb szem) is. A szemránc fölé szinte a szemöldökig pedig a Sleek paletta bal felső kettes (Organza) szemfesték került keverve egy csepp (Gift Basket) a negyedik színnel ugyanebben a sorban. Azért nem készítettem erősebb árnyékolást a szemrácba (és nem kapott több fényt sem a szemöldök íve a alatti rész), mert az a feszességét vesztett területet még jobban kiemelné, és petyhüdtebbnek mutatná. (Lehet úgy árnyékolni, hogy ez a hatás ne érvényesüljön, de az már egy fokkal nehezebb ügy.)

6.

Szemspirálozás

Azt mindenki tudja, hogy mennyit ad a megjelenéshez a jó szempillaspirál. A göndörítés elengedhetetlen, mert azonnal hosszabbnak látszanak a pilláink (hiszen felfelé állnak, nem előre), a dúsabb pillasor kiemeli a szemet, a szép ív pedig megint súlytalanságot, könnyedséget sugall. Ahogy a tusnál írtam, a teljesen fekete spirál drámaisága helyett most üdébb megoldást választottam, mégpedig a L’Oréal Volume Million Lashes Luminizer spirált mogyoróbarna szemre. Ez a spirál nem teljesen fekete, hanem kicsit lilás-bordós beütése van, ezzel jobban kiemeli a szemem színét. A barna spirálos is szuperül működnek. Ha a hajad nagyon sötét, akkor maradj nyugodtan a fekete spirálnál és tusnál!

Az alsó pillákat csak akkor spirálozzuk ki, ha az alsó szemhéj nem táskás,vagy ha a szem nem túl karikás, mert akkor a felső szemhéj lesz a hangsúlyosabb, ezzel is elterelve a figyelmet a problémásabbnak érzett részről. A spirállal amúgy spóroltam, mert ugyan a sok és dús pilla előnyös, de a túl sok spirál megint csak nehezebbnek mutatja a szemet.

Az ajkak kifestésével külön cikkben már találkoztatok itt.

Gyakran csak as szemfestés után pirosítók, mert addigra kristályosodik ki, hogy mennyire intenzív vagy éppen visszafogott színre van szükségem az orcákon. Most egy kis mályvás pirosítót (L’Oréal 150 Candy Cane Pink) vettem elő. Ennek a pirosítónak van egy kis fénye, ami szintén hasznos, ha frissebbnek szeretnénk látszani. A teljesen matt pirosítók laposabbnak mutatják az arcot, a nagyon fényesek pedig kiemelhetik a pórusokat és a ráncokat. A közepesen fényes, vagyis ragyogó pirosítók a legjobbak. A pirosító lehet krémes is, ha nem nagyon nehéz és a sűrű. A krémes, zselés vagy folyékony pirosítók gyakran üdébbek, mint a por alapú társaik. Nyugodtan vihetsz fel egy kicsit többet, különösen ha az ajkaidra natúr rúzst teszel.

A kész smink:

A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.