Bobbi Brown sminkoktatás
Amikor hallottam, hogy lehet jelentkezni Bobbi Brown sminkoktatásra, nem haboztam. Az oktatások ingyenesek, többféle témában választhatóak és 5-45 perc közötti időtartamúak. Az öt perces, üde sminktől a füstös szemfestésig többféle témát lehet választani. Én most a Lips & Cheeks-re szavaztam, aminek keretében többféle pirosítót és rúzst próbáltunk ki a hozzám illők közül.
A sminkes: Vas Marcsi, nagyon felkészült volt, kedves és segítőkész. Egy natúr verzióval kezdtünk, krémes pirosítóval. Mivel délelőtti időpontot választottam, a második kipróbált változat volt az alkalmi verzió, amit aztán egy pinkes, friss, nappali változat követett.
Mindent fertőtlenítettek használat előtt. Az ecsetek nagyon klasszak voltak, és két olyan terméket is találtam, ami különösen tetszett. (Amúgy az összessel elégedett voltam, bár hosszú távon persze nem próbáltam még őket.)
1
Foundation stick: Sand
Pár napja iszonyú száraz lett az orcáimon a bőr. Ez az alapozó ideális volt rá, mert annak ellenére, hogy stiftes, egyáltalán nem púderes, hanem nagyon krémes és hidratáló. A Marcsi ecsettel, extra vékonyan vitte fel az arcomra, és így jól fedett.
2
Creamy Lip Color – Pink Ballett
Fél úton van a szájfény és a rúzs között. Nagyon krémes és hidratáló. A színe mesés, friss, lágy pink. Imádtam.
Az aktuális oktatási időpontokról a facebook oldalon lehet tájékozódni. Folyamatosan indulnak. Telefonon tudtok időpontot egyeztetni, ami szükséges is. Áprilisban még 19-21-ig tudtok időpontot kérni a Westendben lévő Douglasben.




























