Cikkek

Borotvalas

Borotválom az arcom

24

Még a mai napig is érkeznek néha hozzászólások ahhoz a gyorstipphez, amit az arcszőrök alapozásáról írtam. Akkor is leírtam, hogy zavarnak az egyre nagyobb mennyiségben előbukkanó arcszőreim. A feketék persze jobban, mint a szőkék, de igazából szívesen megszabadulnék tőlük örökre.

A gyantázás az én esetemben nem pálya, mert a bőröm nagyon érzékeny és vékony. A végleges szőrtelenítéstől pedig ódzkodom, ráadásul a szőkékkel az sem tud sokat kezdeni. Napi küzdelem lett aztán a szőrök kihúzkodása csipesszel. Nem csak az államon vannak, hanem az arcom két oldalán is, ott pedig elég fájdalmas ez a művelet.

A borotválkozás tűnt az egyetlen járható útnak (fontosabb alkalmak előtt meg is szoktam ejteni), de iszonyúan zavart a gondolat, hogy borotválkozzak. Kifejezetten férfias dolognak éreztem, magamat meg szakállas mutánsnak. Hogy mitől változott meg a hozzáállásom? Leginkább attól, hogy kiderült, sok modell borotválja az arcát, Japánban pedig teljesen általános dolog, hogy a nő így szőrteleníti az arcát, ugyanis a borotválkozás után a bőr simább (végül is bónuszként leviszi az elhalt hámréteget is), a smink jobban tapad hozzá, és tuti, hogy a szőrök nem zavarnak be a képbe.

A borotválkozástól nem lettem bozontosabb, viszont mivel a szőrök egyszerre nőnek, egyszerre jelennek meg, a végük nincs elvékonyodva, emiatt durvábbnak tűnhetnek, így nem is hagyom őket sokáig kikukucskálni. Nyolc-tíz naponta borotválkozom. A japán ők amúgy a teljes arcot borotválják, nem csak az áll részt, én a homlokomat még hanyagolom. Az orromnak amúgy kifejezetten jól tett.

Idővel lehet hogy rászánom magam a végleges szőrtelenítésre, de egyelőre ennél a módszernél maradok.

A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

  1. wishes
    wishes05-18-2012

    Klassz, hogy így le merted írni ezeket, érdekes valós tapasztalatot olvasni a női arc borotválásról.

    • László Viktória
      László Viktória05-18-2012

      Köszönöm. Tényleg kellett hozzá bátorság. Mielőtt rászántam magam a borotválásra utána is olvastam azért. Örülök, hogy elkezdtem, mert sokkal jobban érzem magam tőle.

  2. Mara
    Mara05-18-2012

    Végülis a gyantázás is teljesen elfogadott, de bennem aktívan él a kép, amikor egyszer a kozmetikusnál előttem lévő nő teljes arcát legyantáztatta. Azt hittem rosszul látok és ez csak egyedi eset. Bevallom, nem tudtam, hogy létezik ilyen és viszonylag elfogadott dolog.

    • Judit
      Judit05-21-2012

      Én pl kb 15 éve gyantáztatom az arcom és kimondottan érzékeny bőrre valót használunk,mert nekem is vékony és érzékeny az arcbőröm és sokkal jobb mint a borotva mert már kb az eredeti szőr-mennyiségnek már a fele sincs meg! idővel kikopott!

  3. wishes
    wishes05-18-2012

    Fú, nekem nagyon vékony az arcomon a bőr, még belegondolni is rossz, milyen lenne gyantázni…. brrrrr…

    • László Viktória
      László Viktória05-18-2012

      Nálam is emiatt marad ki.

  4. Zsuzsi
    Zsuzsi05-23-2012

    Hát lányok én kozmetikus vok,de teljes arcot nem gyantáztam csak bajuszt és szakállt.Számomra teljesen érthetetlen h miért kell legyantázni a teljes arcot amikor szőkíteni is lehet,de sajnos ma már a bajusz szőkítés is kiment a divatból inkább mindenki gyantázza.Kíváncsi vok mindenki véleményére!üdv

    • László Viktória
      László Viktória05-23-2012

      A gyantázásról már írtam, hogy miért nem választom. A szőkítés viszont nem elég. A sötét szőrök szúrósak, ha úgy esik rájuk a fény, akkor pedig a szőkék is látszanak, nem beszélve a tapintásról.:( A lábamon sem lenne elég nekem a szőkítés. De ez az én preferenciarendszerem. Teljesen megértem, ha valakinek tökéletes a szőkítés.

  5. Reni
    Reni05-24-2012

    Édesapámtól örököltem a rettentően erős és sötét szőrzetemet. A lábamat tudom egyedül gyantázni, a hónaljamon és egyéb helyeken olyan erős a szőr, hogy profi kozmetikusok is megszenvednek vele és sajnos nem érnek el eredményt. Én szerencsés voltam, hogy a fiatal korom ellenére elmehettem pár lézeres szőrtelenítő kezelésre, így kicsit könnyebb lett a dolgom. DE sajnos az arcomon mindenütt sötét szőr nő, az államon különösen erősen és képtelenség csipesszel eltávolítani. Egyetlen megoldás a borotva. Már ha megoldás, hogy minden reggel ezzel kell kezdenem, hiszen már estére kezdenek előbújni. De megfelelő bőrápolással és hidratálással nem igazán látszik, hogy borotválom. Borzalmas teher és elég sok önértékelési problémát okoz, de hát ez van, teszek ellene.

    • László Viktória
      László Viktória05-24-2012

      Mostanában egyre többet találkozom a no! no!-val: http://www.no-no.hu/Index.html eddig jókat olvastam róla. Lehet, hogy idővel rászánom magam én is.

      • László Viktória
        László Viktória05-24-2012

        Mondjuk az itteni oldalon az van, hogy arcon nem használható, eddig pont az ellenkezőjét olvastam.:(

        • Reni
          Reni05-27-2012

          Érdekes egy termék, lehet, hogy beruházok rá, mert ha más helyeken is megszabadulhatnék a szőrtől, már az is előrelépés lenne szerintem. :D Lehet, hogy be fogom tesztelni. :) Köszönöm a linket!

          • László Viktória
            László Viktória05-27-2012

            Szívesen. Ha esetleg megveszed, és van kedved írni róla, akkor nagyon szívesen közzétesszük.:)

  6. rapunzel
    rapunzel05-26-2012

    Szerintem az orrod borotválását felejtsd el.
    Inkább használj valami glikolsav tartalmú krémet.
    Én ezt használom naponta, kétnaponta: http://www.egeszsegplazabudapest.hu/arcapolas/isis-pharma-glyco-a-12-glikolsav-tartalmu-krem-30ml
    (Csak gyógyszertárban kapható, vény nélkül)
    Sima bőrfelszínt és egyenletes bőrszínt kaptam tőle. Nagyon szeretem.

    • László Viktória
      László Viktória05-26-2012

      Nagyon szeretem a mostani tejsavas, eucerin tonikomat, de azt is éppen hogy merem használni. A glikolsavas hámlasztás jól hangzik, mindenhol ajánlják, de az én érzékeny és vékony bőrömmel nem merem kipróbálni. A kicsit is erősebben hámlasztó cuccok teljesen taccsra vágják a bőrömet. :(

      • rapunzel
        rapunzel05-28-2012

        Hozzá kell szoktatni a bőrödet.
        Semmilyen komolyabb kezelést nem szabad csak úgy elkezdeni egyik napról a másikra, mert akkor persze, hogy ellenkezik a bőröd.
        Legalább két hónapos hozzászoktatás kell, mielőtt bármit elkezdesz használni napi szinten.
        (2 hétig csak háromnaponta használod a krémet, aztán két hétig minden másnap és csak azután mindennap)
        Én is így csinálok mindennel és nekem még nem volt olyan, hogy leégett volna az arcom akár egy 12%-os glikolsavtól.
        remélem segítettem :)
        egyébként, ha nem bírod ezt a hosszú hozzászoktatást és már egyből neki akarsz kezdeni, akkor annyi a dolgod, hogy először egy 5%-ossal indítasz napi szinten (ez nem fog semmi problémát csinálni a bőröddel, ami pedig ezeket a 2-3%-os krémeket illeti, azok egyszerűen nem is csinálnak semmit) aztán növeled 8%-ra 2-3 hét után, aztán egy 10-12%-osra és végül már lazán használhatsz akár egy 15%-os glikolsavat is a bőrödön napi szinten.
        Hidd el megéri. Nagyon sok változást vettem észre a bőrömön. :) )
        (amit leírtam azt a dermtv.com-ról tudom)

        • László Viktória
          László Viktória05-28-2012

          Köszönöm, de biztos, hogy szakértő nélkül, aki tényleg látta a bőröm, és az alapján adott tanácsot, nem kezdek bele semmi ilyesmibe. Annyira örülök, hogy eljuttattam a bőröm arra a szintre ahol most van, hogy ezt nem fogom kockáztatni.

          Tudom, hogy milyen népszerűek a hámlasztásos kezelések, azt is, hogy miért. A derm doki miatt szoktam én is elgondolkozni rajta, hogy jó lenne.:) És szuper, hogy jó tapasztalataid vannak, mert ez is segít, hogy egyszer összeszedjen magam, és majd egy kis segítséggel belevágjak.:)

          Nem komoly kezeléstől készült ki a bőröm, csak egyszerű pórustisztító lemosótól (Clean & Clear) annak idején. Dörzspapírként lehetett volna használni olyan szinten szárította ki.

          • rapunzel
            rapunzel05-28-2012

            Juj na igen, ezektől a mindenhol beszerezhető borzalmas “kozmetikumoktól” ki ráz a hideg, főleg mióta a bőrgyógyászom mondta, hogy mind csak utánzat. Valami márkás összetevőnek az alapanyagait próbálják mindig eltalálni benne, és ha nem sikerült hát ez van…
            Én ilyeneket sose veszek meg, mert többet ártanak, mint használnak.
            Igazából egy embert se tudnék neked mondani (a baráti körömből), aki ezekre esküdne..,
            Azért szép bőrt kívánok neked!
            (de az egész arcos borotválást felejtsd el.. igazából el se tudom képzelni hogy tudtad az orrodat leborotválni, úgy h nem vágtad meg magad.. nagyon veszélyes és a hegesedés kockázata 100% főleg, ha ennyire érzékeny bőröd van. Vigyázz nagyon!)
            Ja és imádom az oldalt! :) <3

          • László Viktória
            László Viktória05-28-2012

            Azért a fülembe ültetted ám a bogarat.:D
            Egy Wilkinson borotvát használok, ami vágásbiztos.:) Vannak ilyen védőrácsok rajta.

  7. rapunzel
    rapunzel05-29-2012

    Azért azt ajánlom, hogy keress fel egy bőrgyógyászt és kérdezd ki, hogy mit ajánl.
    Ha azt mondja, hogy kezdheted, akkor is szerintem tartsd be a fokozatosságot, és nem lesz semmi probléma, csak gyönyörű bőr.
    Kívánom, hogy így legyen! :)

  8. rapunzel
    rapunzel06-15-2012

    http://dermtv.com/dermaplaning
    Ebben a videoban Dr. Schultz kifejezetten ajánlja az arc ill. bőrfelületek borotválását.. Azt hiszem áldásom kell adnom erre a műveletre :)

    • László Viktória
      László Viktória06-15-2012

      Köszi.:))) Engem is pont ilyen érvek győztek meg. Át kellett állítanom az agyam.

      • innuska
        innuska09-12-2012

        Kedves László Viktória! Fel vehetném veled valahogy a kapcsolatot ezzel a témával kapcsolatosan? Fontos lenne, előre is köszönöm :)

        • László Viktória
          László Viktória09-12-2012

          Írtam mailt. Ha esetleg nem kaptad meg, akkor itt a kapcsolat menüpont alatt is tudsz írni.

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.