Színes, tartós nyári szemfestés
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki ebben a hőségen minimális sminkre vágyik. De az a helyzet, hogy ugyanakkor szomjazom a színeket is. Tegnap ráadásul a ruhám is fekete volt, szóval még jobban kellett valami vidám és színes, és persze fontos szempont volt, hogy maradjon is rajtam. Gyorsan elkészültem vele, és aztán legnagyobb meglepetésemre még használható fotót is sikerült készítenem róla. A hátteret sajnálom, de az ajtóban találtam megfelelőnek a fényt(árnyékot) ahhoz, hogy a színek némileg hitelesek legyenek (ennél azért élénkebbek voltak azért).
Arc:
1 Az alapozáshoz kifejezetten könnyű megoldásra vágytam, úgyhogy a L’Oréal True Match alapozómat felesben hígítottam az LRP Hydraphase hidratálómmal. Még púdert sem tettem rá, mert szerettem volna könnyűnek meghagyni, meg nekem ehhez az alapozóhoz nem is igazán hiányzik.
2A szemem alatti karikáknak azért szükségük volt ennél egy kicsit több fedésre, így a benefit – Erase paste került oda. Egy kevés Sleek fénykorrektort tettem a szemöldök alá természetes highlightnak-kiemelésnek. Tettem a szemöldökeim közé, az ajkak felső határára és a szem alá, de nem a karikákra, hanem az orromtól kifelé az írisz külső széléig kábé, lefelé nőző háromszögben.
3Szerettem volna némi bronzosítást, de csak nagyon keveset, ezért a The Body shop kompakt bronzosítóját használtam 02-es árnyalatban. Nemrég kaptam tesztelésre az Isadora bronzosító ecsetét, azt használtam a felvitelre. Nagyon szépen, egyenletesen oszlatja el a bronzosítót. Tettem a nyakamra is belőle.
4Ugyanazt használtam a szemfestéshez és a pirosításhoz: a L’Oréal Miss Candy kollekcióból a 036-os Naughty Strawberry infallible szemhéjpúdert. Szeretem az irizáló finishét, és hogy élénk, de ugyanakkor egészen légies. A képen ugyan nem nagyon látszik, de nagyon szép fényt ad az arccsontnak, a bronzosítónak pedig egy kis életet.
Ajkak:
Semmi más, mint az Isadora Papagayo kollekciójából a 15-ös Tropical Pink szájfény. Az egyik legjobb szájfény, ami valaha próbáltam. (Kivéve az illatát. A 14-es Coral Glow ugyanebből a kollekcióból a nyomába sem ér szerintem.) Nagyon szépen fed, krémes, tökéletesen tapad, mégsem ragad.
Szemfestés:
1Az ujjammal vittem fel a 036-os Naughty strawberry infallible szemhéjpúdert, és a széleit is az ujjammal dolgoztam el.
2A vízvonalat és az alsó pillák alatti részt is kihúztam az Isadora 50-es Paradise green szemceruzámmal. (Igen, ő is a Papagayo kollekcióból van.) Csillámos, metálfényű zöld. A szemem külső sarkánál felfelé átlósan kicsit továbbhúztam a vonalat, és egy nagyon kicsit el is satíroztam belőle. Annak ellenére, hogy semmivel sem fixáltam még akkor is nagyon szép volt, amikor hazaértem. Nem kenődött el. A vízvonalamat csak halványan fogta be, ami amúgy a szemceruzák kb 90%-ra igaz nálam.
3 A belső szemzugban egy kis Barry M irizáló ezüst varázsport tettem (8). (Egy kevéskét eldolgoztam az arccsontom tetején is, mert szeretem azt a vizes csillogást, amit kölcsönöz.)
4Amikor ilyen forróság van, akkor a kedvenc tusom a L’Oréal liner resist vízálló folyékony szemhéjtus. Vele húztam ki a felső pillák fölötti részt.
5Szempillaspirál: L’Oréal Lash architect 4d. Nem szokott elkenődni ebben a melegben sem, úgyhogy mostanában éppen ő a kedvencem.
6 A szemöldökömet a Catrice szemöldök ceruzájával erősítettem meg egy kicsit: 030 Brow-n-eyed Peas.
Amikor elkezdtem sminkelni, még nem gondoltam, hogy lefotózom majd, ezért nem készültek lépésről-lépésre képek.



























Nagyon szép lett, szépen passzol a természetes színeidhez. A vízvonalamon nekem is halvány minden és le is pislogom hamar. A szájfények közül próbáltad már a Catrice Colour Show szájfények közül a 030 Pink me up-ot? Szerintem tökéletes.
Köszönöm szépen.:) Még nem próbáltam a 030-as pink me up-ot, de le fogom csekkolni.:)