Cikkek

Szemfestesf2

Tartós, lila alkalmi smink 1.

0

Alapvetően egy ragyogó, függőleges, színátmenetes szemfestést készítettem. A tartósságát nem csak azzal teszteltem, hogy egész nap ő volt rajtam, hanem ebben edzettem (dőlt rólam a víz és törölgettem az arcom rendesen), majd ezután még kutyát sétáltatni is ebben mentem. Elég vicces látvány lehettem.:)

A szemfestéssel kezdtem a sminkelést, hiszen sötét színeket használok majd, márpedig akkor könnyebb javítani, ha az alapozás még nincs fent.

1. Az alap

Elsőnek az Isadora csillámos, metálfényű ceruzáját vittem fel (48 – icy lilacs). Ez a vízálló ceruza egyrészt még tartósabbá teszi a szemfestést, másrészt nagyon szép plusz fényt kölcsönöz a sminknek. Került a szem alá is, és szinte a szemöldökig felvittem. De csak szinte.

Azt meg sajnálom, hogy a képen nem látszik, hogy önmagában is milyen eszméletlen szép, nedves hatású fénye van.

2. A fekete ceruza

A füstös szemfestésnél alapvető az erős, drámai kontúr, az adja a szemfestés intenzitását. Nem vittem be egészen a belső szemzugig, mert egyrészt enyhén közel ülő szemem van, és igazából előnyösebb, ha nem sötétítek ott pluszban, másrészt nem szeretem, amikor a fekete ceruza összegyűlik a belső szemzugban. Ha a tartósság fő szempont, akkor néha ennyi is számít a szemfestés rendben tartásánál. A Barry M vízálló, csavarós, fekete szemceruzáját használtam egyébként, és tökéletesen megmaradt addig, amíg le nem mostam.

3. Az első szín

Most jól látszik, hogy mire gondoltam, amikor azt írtam, hogy ezek az Isadora cerkák összegyűlnek a szemráncban. Viszont onnantól, hogy rájuk kerül a szemhéjpúder nagyon stabilak lesznek. Az előző lépésben azért nem dolgoztam el a szemceruzát, mert tudtam, hogy fekete szemfesték kerül majd bőségesen fölé, amit el is satírozok. Megint a L’Oréal Infallible eternal blacket választottam. Ha már csillogó, akkor az az egyik legszebb csillogó feketém, ráadásul szupertartós is.

Tettem belőle az alsó szemhéjamra is, mégpedig a külső harmadba. Egy ecsettel enyhén elsatíroztam. Mivel jön rá majd egy lila szín, ezért nem szükséges teljesen elmosni a színt.

4. A második és a harmadik szín

Ezek után jött a lila szín. A L’Oréal 331-es golden plum (az Eva Longoriás) palettát használtam. Ebben van egy álomszép lila, amit különösen szeretek. Pláne arannyal párosítva. Harmadik színnek ezért is választottam a palettában lévő aranyat. Tettem belőle a belső szemzugba, valamint a lila szín felső szélére, lágyabb átmenetet hozva ezzel létre.

A szemöldökömet a Catrice eyebrow set világos színével húztam át. A spirálom pedig a L’Oréal Lash Architect 4D volt, mert ebben a melegben ez a spirálom működik a legjobban, vagyis, tartós, nem kenődik el.

4. Műszempilla

Olyan műszempillát választottam, amin pöttyökben csillámok vannak (Eldora). Akkor látszanak, ha lecsukom a szemem. Ez az effekt mindig hatásos amúgy.:) Ezért is spiráloztam a műszempilla felvitele előtt, de akár ki is hagyhatod a spirált, ha a szempilláid nem nagyon világosak.

Az este végére, minden hányattatás és izzadtságfolyam ellenére a szemfestésem makulátlan maradt. A folytatásban majd a smink többi részéről lesz szó.

A szerzőről

László ViktóriaA smink jóval több az állítólagos hibáink elkendőzésénél. Miért ne szolgálhatna arra, hogy megmutassuk magunkat? Sminkesként az egyéniséget, a kisugárzást és a különlegességet igyekszem a középpontba állítani. Többek közt a L’Oréal Paris Hungary sminkszakértőjeként találkozhatsz velem, és én üzemeltetem a shop.sminkkel.com webáruházat isA szerző további cikkei László Viktória

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.