IsaDora Wonder Nail
A fekete körömlakk abszolút szerelmese vagyok. Már lázadó tinédzserként is ez volt az első, amit a körmömre kentem, kiborítva ezzel minden tanáromat. Természetesen ma már nem ez a célja, egyszerűen csak imádom, ahogyan csillog a hosszúra növesztett körmömön. Ezért is örültem nagyon, amikor megláttam a tesztelésre váró példány, ami egy igazán megkapó kis üvegben rejlett erős pink társával együtt.
Az ecset hasonló a lila Anny sörtéihez, bár az az abszolút No1 eddig, de itt is elég széles, megfelelő hajlékonyságú, pontosan és egyenletesen fel lehet vinni vele a lakkot. Ami maga sűrű, de nem annyira, hogy már ne lehessen dolgozni vele, semmi csík vagy buborék, és nagyon gyorsan szárad.
A fekete a hosszú körmökön nagyon szépen mutat, fényes csillogást kölcsönöz, és két rétegben négy napig simán kitartott. Utána sem pattogzott le a körmeim végéről, amit több fekete színű lakknál tapasztaltam már.
A pink már merészebb választás, azt a kézre nem mertem kockáztatni, viszont a lábamon fenomenális volt, nyáron barna bőrhöz vadítóan jól néz ki.
IsaDora Wonder Nail
Ezek a lakkok biztos maradnak továbbra is repertoáron.































Én együtt is el tudnám képzelni a két színt, felváltva kenve a körmökre.
Én is simán.:)
pont a rózsaszínt nem merted a kézre?:D pedig a fekete szerintem durvább:)bár lábon is az lenne:)