Feltűnő színek lábra

Feltűnő színek lábra

0

Nehéz írni erről a lakkról. A tesztelésre váró csomagból ez volt az, amivel nem tudtam megbarátkozni. Első látásra megörültem az aranyba hajló színnek (lemon sorbet), illetve a lábamon szeretem az erős pinket (candy pink), úgyhogy az elsők között volt, amit kipróbáltam. Aztán még egyszer, és még egyszer. Mégsem vagyok vele elégedett.
A színe az aranyba hajlónak felkenve egyáltalán nem olyan a körmön, mint amit az üveg alapján gondolnánk. Rikító, mégis inkább fakó színe van. A pinkkel semmi gond nem volt, elég feltűnő, és jól mutat a barna lábon.

A sűrűség viszont már probléma. A pink színű még kezelhető, odafigyeléssel el lehet oszlatni megfelelően, csak figyelni kell, hogy egy helyre ne kerüljön túl sok lakk, mert akkor nagyon lassan szárad. Viszont a lemon sorbet-val nagyon nehéz dolgozni. Egy réteg után csíkos és foltos is volt egyszerre, nehéz volt egyenletesen felvinni. Gondoltam majd a következő réteggel kijavítom, ami segített is rajta valamennyit, de nem lett szép, és továbbra is csíkos maradt. Bevallom őszintén le is mostam. A rózsaszínt többször is teszteltem a lábamon. A pontokat csak miatta adom, bár épp egy olyan példányt kaptam, aminek az ecsete hibás volt, két szál teljesen domborúra hajlott, elállt a többi sörtétől.
A tartóssággal viszont elégedett voltam, zárt cipőben is kitartott egy hétig a pink színű, szandálban pedig legalább másfél hét volt.

Essence show your feet körömlakk

Értékelés: 2.5 csillag
**1/2

A szerzőről

Sárándi PetraHarsány vagy pasztell, francia vagy egyszínű, visszafogott és elegáns vagy feltűnő. Legyen bármilyen is, fontos, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kész legyen. Nem vagyok sminkes, sem manikűrös, csak egy laikus. Mégis fontos számomra, hogy szép kezem legyen. Magam ápolom, lakkozom a körmeimet, és az évek során megtanultam néhány trükköt, apró technikát. Igyekszem a legfontosabb szempontok alapján segíteni azoknak, akik szintén hasonló cipőben járnak, és ugyanúgy állnak a drogériában a körömlakkos polc előtt azon töprengve, hogy melyik is lenne a legjobb választás.A szerző további cikkei Sárándi Petra

Szólj hozzá

Upload Files

A hozzászólásodhoz képet is csatolhatsz.