Lila csavar
Gyors legyen (mondjuk öt perc alatt elkészíthető), megbízható, de mindenképpen legyen benne valami csavar, ez volt az elvárásom ezzel a sminkkel kapcsolatosan. És persze az, hogy érezzem magam jól benne, pláne azután, hogy mindössze két óra alvás után, még félálomban fotóztam. Nem is készült sok kép, de a lényeges fázisok persze megvannak. A képeket ki tudjátok nyitni nagyobban, ha rájuk kattintatok, és a megjelenő ablak jobb felső sarkában lévő nyilakra nyomtok.
Alapozás és korrektor
1. A legkedvencebb alapozómat választottam ehhez a sminkhez, mégpedig a L’Oréal ásványi alapozóját. Utálom, hogy megszűnt, mert az első használat óta a favoritom volt az összes közül. Tény, hogy ebben a színe is közrejátszik azért, mert a W1/D1 tökéletesen passzol a bőrömhöz. Én szeretem a vele járó ecsetet is, és azzal szoktam magamnak felvinni. Szépen elterül, nagyon természetes, egész jól bírja a meleget is, ugyanakkor tartós. Ráadásul gyors, hiszen nem kell várni sem a száradásra, és púderezni sem kell
Mint az ásványi alapozók legtöbbjével, úgy vele is vigyázni kell a felvitelnél, hogy ne álljon össze az arcon, vagyis a kevesebb több a szlogen. Át szoktam fújni hidratáló spray-vel, és még természetesebb lesz. A Body shopos szilikonos primeremmel és a L’Oréal primerével is remekül teljesít. A Benefit korrektorkészletét használtam aztán a szemem alá, és az apró pattanásaimra, mert volt pár.
Szemfestés
2. Megspóroltam magamnak az időt és a fáradtságot, és nem próbáltam lefotózni a színt, amit a szemhéjamra kentem, mert tapasztalatból tudom, hogy képen úgysem látszik majd. A San Soucis Smoothing Eyeshadow Base-t kentem fel. Ezt a terméket úgy vettem a San Soucis bemutatóján, és szeretem, bár szerintem alapnak nem jó. Nekem idővel kicsit összemászik a szemhéjamon (mondjuk úgy 4-5 óra után), viszont nagyon szépen kiemeli a szemfesték színét, nálam gyakran halványul az idők folyamán a szemfestés és az ellen is tökéletes, gyönyörűen lehet satírozni rajta, de én inkább a színe és a fénye miatt szeretem, azért is vettem meg. Bézs színe van, és álomszép fénye. Amikor a kezemen kipróbáltam, azonnal el is döntöttem, hogy kell nekem, és azóta is szívesen használom, mégpedig nem csak a szemhéjamon, hanem fényként/highlighterként is az arccsontomon vagy éppen az ajkaim vonalán. Gyorsan és egyszerűen az ujjammal is felvihető, ami reggelenként nagy előny.
Ezek után fogtam a lila Stargazer tusomat és azzal húztam egy-egy vonalat. Nem vittem ki farkincásan (mert reggel, álmosan, idő hiányában ezzel nem lehet hibázni.:)). Ad egy kis extrát a sminknek, anélkül, hogy bármilyen szempontból túl sok lenne. Használhatsz bármilyen lila szemfestéket (különösen nedvesen érdemes próbálkozni), és persze szemceruzát is.
A vízvonalamra egy kis semleges, világos bézs színt tettem (Max Factor – Natural Glaze szemceruza). Azonnal frissebbnek mutatja a tekintetet, nagyítja és nyitja a szemet. Kicsit természetesebb, mint a fehér. Nálam igazi alapdarab ez a ceruza.
Szempillaspirál tekintetében most a L’Oréal Volume million lashes extra blackre esett a választásom. A szemöldökömet pedig a Catrice szemöldök készlet világosabb színével húztam át.
Pirosítás
3. Olyan pirosítót választottam ami egyrészt beleillik a smink amúgy natúr világába, de ad egy kis természetes fényt, majdhogynem bronzosít is, plusz az enyhe korallos beütésével üdeséget is varázsol a fáradt arcomra. Kjaer Weis – Desired glow, naná.
Nem csak az arccsontom kapott belőle, de egy kicsit tettem a szemhéjamra is a mélyítővonal fölé. Gyakran viszek fel ide egy csöppet a pirosítómból, mert jobban összefogja az egész smink színvilágát, ha nem “csak” az orcákon jelenik meg a pirosító árnyalata.
Szájfény
4. A szájfénynél megint abszolút elvárás volt részemről a frissítő hatás, a könnyű kezelhetőség és a tartósság. Elővettem hát a mostanában nagy kedvenc San Soucis – 31 Touching Cashmere szájfényemet, mert mindegyik elvárásomnak tökéletesen megfelelt. Imádom ezt a színt, ráadásul szerintem szinte mindenkinek jól állna. Amikor választhattam, hogy melyik árnyalatot szeretném tesztelni, akkor nagyon megörültem neki. Jól pigmentált szájfényről beszélünk, pont a megfelelő állaggal. Nem ragacsos, mesés fénye van, és szuper az applikátora is. A júliusi kedvencek között is biztosan megemlítem.
És ezzel kész is a smink. A felvitele még öt perc sem volt. A retusált fotók következnek. Elsőként ugyanaz, amint amit a szájfénynél láthattatok:





























