Tengerre!
Mély és intenzív kék tusvonal adja a smink egyik nyári elemét. Kiegészül a nap melegével és ragyogásával az arcon, valamint az egzotikus virágok élénkségével az ajkakon. Nekem ez egy igazi nyári nyári smink akár vízparton vagyok, akár nem. Amúgy nem vagyok, akkor legalább a sminkem hozza már egy kicsit az illúziót!
előtte
Már írtam a Decleor Naptejemről, és hogy milyen szép ragyogást kölcsönöz a bőrnek. Ez valamennyire látszik is az előtte képemen. Mivel nem volt sok takargatni valóm, arra gondoltam, hogy kevés alapozót használok majd, azt is hidratálóval keverve.
Nagyon szeretem a L’Oréal Visible Lift alapozóját, mert jó a fedése, könnyű eloszlatni és a benne lévő fényvisszaverő szemcsék valóban optikailag fiatalítanak egy kicsit az összképen. Az egyetlen bajom az vele, hogy az itthon kapható árnyaltok legvilágosabbika is túl sötét a bőrömhöz. De ha csak színezett hidratálóként használom, akkor ez nem jelent gondot.
Szemfestés 2.
alapozás
Itt már felvittem a hidratálós alapozót mégpedig a nyakamra is kentem belőle. Egy kevés Benefit – Erase paste a karikáimra, és azért ennyitől is elég látványos a különbség a sminkeletlen és az alapozód arcom között, pedig viszonylag kevés bőrhibám van most. Ezután rá is térünk a szemfestésre, ami nem különösebben bonyolult.
Szemfestés 1.
Szemfestés 3.
A felső pillák alatti fehér részt áthúztam egy sötétkék szemceruzával, hogy ne világítson fehéren. Az alsó pillák fölötti vízvonalra viszont arany szín került (Too Faced – Honey). Az alsó pillák alá a 168-as Brown lamé L’Oréal color appeal szemfestékkel árnyékoltam. A belső szemzugba a 86-os IsaDora Leopard trióm arany színét használtam. Az Essence Volume boost vízálló spiráljával sötétítettem a pilláimat. Az ilyen sminkhez a műszempilla sem túlzás, ha szeretitek, akkor tegyetek fel nyugodtan.
Ajkak
Szeretem az ajakszínezőket. Mostanra sokat gyűjtöttem már össze belőlük. Az egyik nagy kedvencem a Catrice 030-as Meet Mrs Rosevelt, és ideje volt már, hogy megmutassam nektek.
Nem igazán szoktam magában hordani, mindig szájfényt teszek rá, most is az jön majd. Ráadásul nem is egy, hanem két szájfény. De ne szaladjunk ennyire előre! Olyan szájfénnyel akartam párosítani, ami nagyrészt megtartja a szép élénk alapszínt, de szép nedves fényt ad neki. Előny, ha mindezek mellett van egy kis narancsos beütése. Így került képbe az IsaDora 14-es Coral Glow szájfény. Eddig elégedetlen voltam a pigmentáltságával, de ehhez a sminkhez pontosan így volt jó. A fényét pedig nagyon sokáig megőrzi, és nagyon jól hidratálja az ajkakat, ami megint jó választássá teszi egy színező után.
Így néznek ki együtt. Ráadásul ez e kombináció nagyon tartós is. Ezért is szeretem nyáron különösen a színező és fény változatot. Télen viszont sokkal szívesebben viselek rúzst. (Nem mintha nyáron nem hordanék rúzst vagy télen színezőt.:))
Természetesen egyáltalán nem szükséges két szájfényt használni, de én szívesen teszem, mert vékonyak az ajkaim és ez a kis extra segít abban, hogy dúsabbnak tűnjenek. A L’Oréal Glam Shine 172-es Sheer watermelon egy nagyon fényes, irizáló csillámokkal dúsított szájfény. Csak az alsó ajkak közepére vittem fel belőle. A különbség nem látványos, pláne nem képen, de azért igenis hatásos. A teljes arcos képen láthatjátok majd a két szájfényes végeredményt:
Egy pirosítónak álcázott, ragyogó bronzosítót választottam az orcákra, mégpedig a L’Oréal 240-es Sunset Brownt. A színe kellemes meleg barna anélkül, hogy narancsos lenne. Jól rétegezhető, és ragyogó végeredményt ad. Az arccsont tetejére a szemfestésnél is használt MAC Naked Lunch került. Készen is vagyunk. A képek (a korábbiak is) kinyithatóak nagyobb méretben, csak kattintsatok rájuk, majd a megjelenő ablak jobb felső sarkában a nyilacskás ikonra!
Tuningolt képek:






























De jó bronzos lett:-)
Nagyon megszerettem a bronzosítókat.:)
Egészen fantasztikus sminkeket készítesz, és nagyon szép vagy a képeken.
Gratula az életmód váltáshoz is!
Köszönöm szépen.:)