Nagyon szívesen adok fátyolmaszkot ajándékba, mert az egyik leghatékonyabb forrásai a bőr mélyebb táplálásának és revitalizálásának. Tartok belőle otthon is többfélét, hogy pont azt vehessem elő, amire a bőrömnek éppen szüksége van.

Koreában vagy Tajvanban egy legegyszerűbb boltban is (nem csak drogériában) több polcnyi különböző fátyolmaszk figyel, hogy még véletlenül se maradhassanak a vásárlók, és egy átlag koreai nő kb 360 fátyolmaszkot használ egy évben (én azért nem vagyok ennyire nagy felhasználó). Igen, szinte naponta egyet. És már a 70-es évek óta töretlenül népszerűek Japánban is.

Éppen ezért lepődöm meg, hogy itthon még sokan nem ismerik a fátyolmaszkokat, és az egy dolog, hogy mindig el kell mondanom, hogy hogyan “működnek”, de az elég gyakori, hogy még egy év múlva is ugyanúgy ott figyel a megajándékozott polcán. Talán az ismeretlenség miatt, vagy mert olyan macerásnak tűnnek. De most, hogy a Garnier és egy nagy márkák is felülnek a fátyolmaszk vonatra, talán egyre többen lesznek rajongók. Szeretném átadni a tudásomat a fátyolmaszkokról, hogy mostantól könnyedén eligazodhass közöttük.

Miért olyan népszerűek a fátyolmaszkok?

via GIPHY

A működési elv

Az egyik legfontosabb előnye a fátyolmaszkoknak, ami megkülönbözteti őket a többi maszktól, maga a működési elv. A “fátyol” az az anyag, ami befedi az arcot, megakadályozza, hogy a hatóanyag elpárologjon a bőrről, sőt enyhe nyomást fejt ki közben a bőrre, ami szinte belenyomja a hatóanyagot az arcba, ezzel is elősegítve a felszívódást és hasznosulást.

A bőséges hatóanyag

A másik fontos előnye a fátyolmaszkoknak / hatóanyagos maszkoknak, hogy rengeteg szérum/eszencia van bennünk. Egy átlag fátyolmaszk, akár 30 ml hatóanyagot is tartalmazhat, ezért is ajánljuk, hogy ha már a maszkot felhasználtad, az esetlegesen a csomagolásában maradó szérumot, még használd fel!

Milyen típusú fátyolmaszkok vannak?

 

A biocellulóz maszk

A fátyolmaszkok királynője a biocellulóz maszk. Eleinte a gyógyászatban használták ezt a technológiát, mégpedig az égési sérülések gyógyítására. Onnan vette át a plasztikai sebészet, és a prémium kozmetikai ipar. A speciális rostok tökéletesen követik az arc vonalát, védőréteget alkot, és optimális környezetet teremt a bőrnek a hatóanyagok felszívódásához, amik akár 1,5-szer olyan mélyre tudnak behatolni. Ezért látványos, és a szokásosnál általában tartósabb is a hatásuk. Ennek megfelelően drágábbak is.

 

A hidrogél maszk

Bal oldalon hidrogél maszk, jobb oldalon klasszikus fátyolmaszk

A hidrogélmaszkok szintén nagyon jók abban, hogy felvegyék az arc vonalát. Kicsit nehezebbek, mint a biocellulóz maszkok, így egy kicsit több nyomást fejtenek ki, ami serkenti a felszívódást, de nem annyira kellemes érzés, mint a biocellulóz maszkok.
Nagyon vigyázva kell feltenni, mert könnyen szakad.
A hatóanyag itt a maszk anyagában van. Kifejezetten népszerű az aranykolliod, a gyöngy, vagy akár a gyémántpor is.

Maga a maszk oldódik vízben, és kocsonyásszerű állaga van. Nagyon népszerűek a nem egész arcot fedő csepp alakú hidrogél maszkok, különösen a csepp forma, ami a szem alatt ugyanolyan jó szolgálatot tehet, mint az orrtól a száj felé futó mélyedéseknél, vagy a nyak barázdáinál, a homlok ráncainál.

A klasszikus fátyolmaszkok

Kismillió változatban léteznek a klasszikus fátyolmaszkok, hiszen a korábban felsorolt előnyök miatt nagyon hatékonyak és látványos a hatásuk.

Ami miatt különösen hasznos különböző fátyolmaszkokat otthon tartani, az a bőr igényeinek folyamatos változása. Amikor fáradtabb a bőr, jöhetnek az élénkítő maszkok, pms idején a pórusösszehúzók, az éles szél miatti érzékeny, piros bőrre ott vannak a regeneráló maszkok, a szárazságra a mélyhidratálók, fontos alkalmak előtt a lifting maszkok…

Mire érdemes figyelned, amikor fátyolmaszkokat használsz?

A több, itt nem több

A fátyolmaszkok ideális használati ideje 15-20 perc. Ez adja a legoptimálisabb eredményt. Ha tovább hagyod fent, akkor igazából már lassan kevesebbet tud neked adni.

Figyelj az illeszkedésre

Ahogy azt láthattad, a prémium fátyolmaszkok legfőbb előnye az, hogy jól illeszkednek a bőrre. Éppen ezért érdemes külön figyelmet fordítanod arra, hogy a lehető leginkább befedje a fátyolmaszk az arcodat. Akár egy ollót is segítségül hívhatsz!

Vedd le a védőréteget

A leggyakoribb hiba, amit fátyolmaszkokkal elkövetnek, hogy nem veszik le a védőréteget a maszkról. A legtöbb fátyolmaszkot egy (néha kettő) keményebb védőréteg fedi, hogy könnyebben ki tudd bontani, és felhelyezni. Ha rajta hagyod ezt a réteget, akkor a maszk nem tud rendesen illeszkedni az arcra, és elveszted az előnyödet.

Hagyd szabadon az ajkaidat!

Persze egy mélyhidratáló maszk jót tesz az ajkaidnak, de egy pórusösszehúzó, vagy problémás bőrre való már nem igazán. Mielőtt feltennéd a fátyolmaszkod, kenj ajakápolót az ajkaidra, így tudod a leginkább kihasználni a maszkidőt.:)

Használtál már fátyolmaszkot? Van kedvenced? Oszd meg a te tippedet!

Még több hasonló bejegyzés betöltése
Még több bejegyzés a szerzőtől László Viktória
Még több bejegyzés ebben a témában Szépség

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Nézd meg ezt is!

Sütőtökös maszk és tejeskávé

Sütőtök külsőleg és belsőleg …